2p
Csökkent a munkahelyi balesetek száma az építőiparban, ugyanakkor lenne még mit fejleszteni az egészséges és biztonságos munkavégzés területén.

Magyarországon az építőipar volt az egyetlen olyan szektor, ahol csökkent a munkahelyi balesetek száma 2015 és 2016 között. A Nemzetgazdasági Minisztérium jelentése szerint a 2015-ös évhez képest a munkahelyi balesetek száma tavaly szinte valamennyi gazdasági szektorban nőtt. A teljes növekedés 9,2 százalék, amelyközel kétezerrel több balesetet jelentett 2016-ban. Egyedül az építőipar mutat javulást, ahol a minisztérium az elmúlt évben huszonhattal kevesebb balesetet regisztrált a 2015-ös 808-hoz képest.

A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. egészségügyi és munkavédelmi koordinátora, Lipták Timea szerint a hazai építőiparnak még mindig van elmaradása a helyes gondolkodás elsajátításában.

Az ágazat szempontjából megoldásra váró kihívás egyik oldala a "megváltozott tudatállapot" problémájával írható le.

„Ha a megváltozott tudatállapotról hallunk, olyan extrém példák juthatnak eszünkbe, mint az ittasság vagy a kábítószer-fogyasztás. Azt azonban mindenkinek fontolóra kéne vennie, hogy a fáradtság, vagy akár egy felfokozott érzelmi állapot is produkálhat az alkohol-, illetve kábítószer-fogyasztás során fellépőekhez hasonló tüneteket, így ez csak a jéghegy csúcsa" – mondta el Lipták Timea.

A Skanska szakembere szerint segítséget jelenthet az üzleti életben sikerrel alkalmazott PDCA (tervezés-cselekvés-felülvizsgálat-munka fejlesztése) irányítási módszer.

„Ha bármikor munkába indulunk, mindig a PDCA módszer négy összetevőjére kéne koncentrálnunk. Először megtervezzük, hogy mire vagyunk képesek, aztán elvégezzük a feladatot, majd ellenőrizzük az eredményeinket, és  levonjuk a következtetéseket, végül pedig azok szerint fejlesztjük munkánkat"– teszi hozzá a szakértő.

A kihívás másik oldala abban keresendő, hogy mennyire felelnek meg a cégek Magyarországon az egészségügyi és munkavédelmi előírásoknak. A szakember szerint sok olyan terület van, amelyen lehet még fejleszteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG