3p
Kínos helyzetbe került a szélsőjobboldali osztrák FPÖ, rajtakapták, hogy a hazai munkahelyek védelmét szorgalmazó plakátját magyar rendszámú autóból ragasztgatták ki. A magyar munkavállalók száma erősen csökkent áprilisban Ausztriában, és lehet, hogy ez már csak részben szezonális jelenség. Egyre többen vannak ugyanis a románok.
Régi FPÖ-plakát kicsit összefirkálva 2008-ból (fotó: Wikimedia Commons)

„Hozzáértő hazai munkaerőt a keleti dömpingbéresek helyett” – többek között ezzel a szlogennel kampányol az FPÖ, Ausztria szélsőjobboldali, idegenellenes pártja a burgenlandi tartományi választásokon. Követeli, hogy az osztrák munkahelyeket az osztrákok számára tartsák fenn. (Sőt nemrég olyan akciót is szervezett, amelyben a határellenőrzés visszaállítását követelték Magyarország felé.)

Pechjükre pénteken egy szemfüles olvasó lefotózta, amint egy magyar rendszámú mikrobuszból kiszálló munkás ragasztgatta ki a plakátokat, és a fotó pillanatokon belül bejárta az egész osztrák sajtót. (Itt, esetleg itt lehet a fotót megtekinteni.) „Vizet prédikálnak és bort isznak”, „választási átverés”, „csak addig érdekli őket a hazai munkaerő előnyben részesítése, amíg nem az ő pénztárcájukra megy” – hasonló megjegyzésekkel kommentálták az FPÖ eljárását az internetes portálok.

Nem tudtak róla, de harcolnak ellene

A párt védekezése szerint a munkát egy osztrák cégnek adták ki, és nem tudtak róla, hogy az a feladatot továbbadta, és a megbízott azt a – vélhetően olcsóbban dolgozó – magyar munkaerővel végezte el. „Épp ez ellen harcolunk” – tették hozzá a pártnál.

Ami az Ausztriában dolgozó magyarokat illeti, az áprilisi munkaügyi statisztika szerint 64 156-an voltak, ami 5524 fővel alacsonyabb az előző havinál. Ekkora esést a létszámban egy hónapon belül 2012 eleje óta nem tapasztaltunk, amióta az adatsorokat figyeljük. Ez ugyanakkor így is 4740 fővel alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

 

Kiszorítási hatás lépett fel?

Az adatok a grafikonon is jól megfigyelhetően szezonálisak, azaz télen és nyáron megnő a létszám a turizmus igényeinek megfelelően, ősszel és tavasszal viszont visszaesik. Így valószínű, hogy nyáron újra nagy mértékű bővülés következik be. Az is lehet azonban, hogy a magyarokat lassan és részben kiszorítják a 2014. januárja óta szabadon munkát vállaló román állampolgárok.

Erre utal, hogy áprilisban is nőni tudott a román állampolgárok létszáma 1475 fővel. A hasonló cipőben levő bolgár állampolgároknál ugyanakkor nem volt változás, a szlovákok, csehek száma jelentősen csökkent, a szlovéneké stagnált. A lengyelek viszont szintén 1400 fővel többen lettek.

Koszovói kevés volt

Összességében tízezerrel több foglalkoztatottat alkalmaztak áprilisban az osztrák gazdaságban, mint márciusban, a külföldiek száma viszont 11 ezerrel mérséklődött. A kelet-európai dolgozókon kívül a (jórészt kelet-) németek is kevesebben lettek.

Néhány százzal többen voltak a szerbek, macedóniaiak is, a koszovóiakból viszont csak 169 fővel foglalkoztattak többet. Koszovó az utóbbi időben az onnét indult, Magyarországon is keresztül menő menekülthullámmal került a hírekbe. Viszonylag kevés, háromezer koszovói dolgozik Ausztriában, igaz, ötszázzal több, mint januárban. (Korábban nem különböztették meg őket a statisztikában, vélhetően az Ex-Jugoszlávia kategóriában voltak.)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG