2p
9 ezer diák izgulhat, sikerült-e bejutni a felsőoktatásba.

Ma végleg eldől, hogy kik azok, akik szeptembertől megkezdhetik tanulmányaikat a felsőoktatásban. Júliusban 75 ezer jelentkező már megnyugodhatott, hiszen sikeresen felvételt nyertek a kiszemelt intézménybe. Hozzájuk csatlakozhat az a további 7-9 ezer diák, akik a pótfelvételi eljárás során kaptak lehetőséget a továbbtanulásra.

Akiknek azonban a második körben sem jött össze a felvételi, számos lehetőség közül választhatnak, hogy hasznosan töltsék el az előttük álló egy évet, amíg újra jelentkezhetnek. Ha OKJ-s képzés mellett döntenek, elsajátíthatnak egy szakmát, és akár a következő évi felvételihez szükséges többletpontszámot is megszerezhetik.

Összesen 111 ezren adták be jelentkezésüket februárban egyetemre vagy főiskolára. Azok, akiknek nem sikerült elsőre a felvételi, augusztus 7-ig jelentkezhettek a pótfelvételi során meghirdetett szakokra. Számukra ma dől el, hogy szeptemberben ők is egyetemisták vagy főiskolások lesznek-e. 

A gazdasági szakok évek óta vezetik a népszerűségi listát a felvételizők körében, hiszen rendkívül jó esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon azok, akik ilyen irányú végzettséggel rendelkeznek. Kiss János Tamás, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint sokan vannak, akik gazdasági irányba szeretnének orientálódni, viszont a sokszoros túljelentkezés miatt nem sikerül bekerülniük a vágyott szakra. Előttük is számos tanulási lehetőség áll azonban nyitva, hogy a gazdasági, pénzügyi szférában tudjanak elhelyezkedni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG