2p
Az államtitkár szerint erkölcsi megbecsülésre és béremelésre is egyaránt szükség van.
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében mintegy 12 milliárd forintból újul meg a szociális ágazat képzési és továbbképzési programja – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly szerint a program végrehajtása ezen a héten indul, már el is kezdődtek az első továbbképzések. Az államtitkár hozzátette, a projekt célja, hogy visszaadják a szakma rangját, elősegítsék a munkatársak megbecsülését és önbecsülését, valamint biztosítsák a szakmai megújulás lehetőségét, az innovációt és a perspektívát az ágazatban dolgozóknak.

Czibere Károly elmondta, a szociális ellátás jelenlegi keretei már nem ugyanazok, mint 20-30 évvel ezelőtt. Az utóbbi években jelentős újdonságokat - például fogyatékossággal élők támogatott lakhatása, tanoda program, Biztos Kezdet Gyerekházak - vezettek be, amelyeket ismerniük kell a szakmában dolgozóknak. Az államtitkár fontosnak tartja az európai uniós támogatási időszak vége utáni fenntarthatóságot. Ennek érdekében már dolgoznak azon, hogy 2020 után is finanszírozhassák a képzéseket a költségvetésből.

Nemcsak a humán tőke képzése, hanem annak megtartása és megbecsülése is fontos. Ennek pedig

Itt a béremelések hatása: legalább 10 százalékkal keresel többet - tovább >>>

egyik eleme a béremelés, amelynek köszönhetően az elmúlt három évben 20-22 százalékkal emelkedtek a fizetések, a következő két évben pedig további 30-33 százalékkal nőnek majd a bérek. Szükséges ugyanakkor az erkölcsi megbecsülés is, ezt szolgálja a szociális munka napjának - november 12. - munkaszüneti nappá nyilvánítása – tette hozzá az államtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG