3p
Elemzők szerint a foglalkoztatás növekedésének egyik gátja a szakemberhiány.

Tavaly év végére 6,2 százalékra esett a munkanélküliségi ráta Magyarországon, így az év egészében átlagosan 6,8 százalék volt a mutató. A decemberi érték 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb az egy évvel korábban mértnél, illetve változatlan szinten maradt a novemberihez viszonyítva. A KSH legfrissebb adatait itt találja >>>>

Mit mondanak az elemzők?

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Este elemzői az adatokat kommentálva elmondták, 2015 egészében is folytatódott a munkaerőpiac feszesebbé válása, hiszen amellett, hogy csökkent a munkanélküliek száma a 15-74-es korosztályban, az aktív munkaerőként számon tartott emberek száma 4,5 millió fölé kapaszkodott, ami azt jelenti, hogy az aktivitási ráta soha nem látott szintre, 60 százalék fölé emelkedett 2015-ben.

Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a munkanélküliségi és foglalkoztatottsági számok javulásában nagy szerepet játszott a közmunka program, hiszen az év végére több mint 230 ezer főt foglalkoztattak a program keretein belül. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden huszadik foglalkoztatott a közmunkaprogramban helyezkedett el. A közmunkaprogram mellett az elsődleges munkaerőpiac is fokozatosan élénkült a tavalyi év során, azonban az üteme egyelőre nem nevezhető lendületesnek. Előretekintve, idén is folytatódhat a munkanélküliségi ráta csökkenése, 2016-ban átlagosan 6,5 százalék vagy akár enyhén az alá eshet a mutató – vélik az elemzők.

Nincs elég szakember

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az adatokra reagálva kommentárban kifejtette: a foglalkoztatottak számának növekedése a gazdaság munkahelyteremtő képességét is tükrözi: az elsődleges munkaerőpiacon 58 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami némi élénkülést jelent az előző háromhavi átlaghoz képest; részben pedig a közfoglalkoztatottak számának 54 ezer fős növekedésének köszönhető.

A külföldön dolgozók létszáma 6 ezer fővel bővült.

A tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 10 ezer fővel bővült a foglalkoztatás a mezőgazdaságban, 16 ezer fővel a feldolgozóiparban, 6 ezer fővel az építőiparban, 42 ezerrel a piaci szolgáltatások, valamint 38 ezerrel a közszolgáltatások területén. 

Biztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések többnyire továbbra is a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik. A foglalkoztatás ütemének növekedését ugyanakkor fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány.

Szezonális hatások miatt ugyan az idei év elején a munkanélküliségi ráta átmenetileg újra meghaladhatja a 7 százalékot, azonban az év második felében már 6 százalék alá süllyedhet. Így idén 6,4 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,9 százalékról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG