4p
KKV
Sorra kapják a pofonokat, kezd betelni a pohár: mivel rengeteget ruháztak be nálunk, nem hagyják el az országot, de nem is költenek többet beruházásra.

Az élelmiszerlánc felügyeleti díj és a kiskereskedelmet érintő jogszabálytervezetek érzékenyen érintik a Spar magyarországi tevékenységét, ezért a következő évekre tervezett beruházásaik jelentős részét elhalasztják - hangsúlyozta Rudolf Staudinger, a Spar Magyarország felügyelő bizottságának elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Évi 10-30 milliárd forint sorsa a kérdés

A szektorban egyedülállóan, a Spar saját húsüzemmel rendelkezik Bicskén, ahol az idén 1,5 milliárd forintos fejlesztést hajtottak végre, az évi 20 milliárd forintos forgalmával az ország második legnagyobb húsüzeme - mutatott rá Heiszler Gabriella, aki kérdésre válaszolva közölte, hogy a társaság már döntött a 2015. évi beruházás folytatásáról a húsüzemben, de ez kérdésessé vált az új szabályok miatt.

Kérdésre válaszolva az elnök elmondta: nem gondolkodnak azon, hogy kivonulnának a magyar piacról, hiszen 23 éves ittlétük alatt nettó 500 millió eurót (mai árfolyamon bő 150 milliárd forintot) ruháztak be, de a jogszabályi változások miatt valószínűleg beruházásokat halasztanak el, illetve átstrukturálják költségeiket.

Rudolf Staudinger kifejtette, hogy korábban évente átlagban 10-30 milliárd forint között ruháztak be a magyar piacon, de ez most kérdésessé vált. A kiskereskedelemben a forgalom 2-2,5 százalékát lehet profitként megtermelni, az élelmiszerlánc felügyeleti díj sávos emelése esetükben a forgalom visszafogására ösztönöz, különben elviszi a nyereséget.

Békében szeretnének dolgozni

Erwin Schmuck, a Spar Magyaroszág ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta - és ezt egy transzparensen is bemutatotta -, hogy békében szeretnének dolgozni. Üzleteiket 500-600 ezer vásárló keresi fel naponta, több mint 800 magyar cég az állandó beszállítójuk, az értékesített árúk 90 százalékát Magyarországon szerzik be és továbbra is el kívánnak jutni a legkisebb falvakba is.

Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország cégvezetője elmondta, hogy a Spar a forgalom alapján Magyarország negyedik legnagyobb kiskereskedelmi lánca, tavaly bruttó 453 milliárd forint forgalmat értek el, több mint 400 üzletük működik országszerte, 2008-2013 között mintegy 250 millió eurót, vagyis 77 milliárd forintot fektettek be a magyar piacon, 2014-ben pedig várhatóan 55 millió eurót, 17 milliárd forintot ruháznak be. A cég Magyarországon az ötödik legnagyobb munkáltató, tavaly a foglalkoztatotti létszám meghaladta a 13 ezret.

Hipp-hopp, kihúznak 8,6 milliárdot a zsebükből

A cégvezető kiemelte, hogy a Spar 2013-ban a vesztesége ellenére különböző adónemekben 26 milliárd forint adót fizetett be az állami kasszába. Az élelmiszerlánc felügyeleti díj eddig 325 millió forint kiadást jelentett a cégnek, ami jövőre esetükben harmincszorosára, 9 milliárd forintra emelkedik, ami nehezen lesz kigazdálkodható - jegyezte meg.

A társaság vezetői hangsúlyozták: veszteségüket a 2008-ban felvásárolt Plus hálózat okozza, üzemi szinten már nyereségesek, tulajdonosi elvárás a veszteség ledolgozása, amire rövid távon lehetőséget láttak, de a jogszabályi változások ezt befolyásolják.

Rudolf Staudinger kérdésre válaszolva közölte, hogy szeretnének egyeztetni a kialakult helyzetről a kormány képviselőivel, és megismertetni a döntéshozókat a kiskereskedelmet érintő hatásokkal.

Amikor a Spar összehívta a sajtótájékoztatót, talán még nem is tudott róla: ezzel még nincs vége a pofonok sorának. A kormány ugyanis egy friss hír szerint megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését azon kereskedelmi vállalatoknak, amelyek árbevétele meghaladja az 50 milliárd forintot, és mérleg szerinti eredménye két egymást követő üzleti évben is nulla vagy negatív. Ha a törvény már életben lenne, az Aldinak, az Auchanak, a Metronak és a Sparnak azonnal csengetnének. Részletek >>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG