5p
KKV
Szombaton hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, de a korábbi rendelkezéseket is még évekig, sőt, akár évtizedekig alkalmazni kell. Külön törvény rendelkezik arról, hogy az új magánjogi kódex előírásaira mikor kell áttérni. Sok esetben különös körültekintést fog igényelni, hogy a felek megállapítsák, jogviszonyukra melyik szabályt kell alkalmazni.

Az új Ptk. rendelkezéseit alapvetően a hatályba lépését követően keletkezett tényekre és jognyilatkozatokra – így például szerződésekre – kell alkalmazni, tehát a 2014. március 15-ét megelőzően már fennálló jogviszonyokra a régi Ptk. lesz irányadó - mondta  Szarvas Júlia, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda ügyvédje. Egyes esetekben azonban ésszerűtlen lenne, ha továbbra is a régi Ptk.-t kellene alkalmazni. Erre tekintettel az általános szabály alól jelentős számú kivételt ír elő az új Ptk. hatályba lépésével összefüggő törvény - tette hozzá.

Mi lesz a szerződésekkel?


A már létező szerződésekre a korábbi szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha azok alapján az új Ptk. hatálybalépését követően tesznek a felek jognyilatkozatot, illetve keletkeznek újabb kötelmek. Ennek megfelelően egy március 15-e megkötött szerződést a felek a régi Ptk. szabályai alapján módosíthatnak a jövőben is, de ugyanígy a régi Ptk. lesz irányadó arra az esetre, ha már korábban előszerződést kötöttek a felek, a tényleges szerződést pedig csak március 15-e után véglegesítik. 

A szerződő felek megállapodhatnak ugyanakkor abban, hogy a korábbi szerződésüket az új Ptk. alá helyezik, ezt azonban csak a szerződés egészére lehet megtenni - mondta Szarvas Júlia. Nem fordulhat elő tehát olyan helyzet, amikor a szerződés egyes részeire a régi, más részeire pedig az új kódex irányadó. Egyes esetekben az új Ptk. megengedőbb a korábbi szabályokhoz képest, így például a súlyos gondatlansággal okozott szerződésszegésért való felelősséget most már korlátozhatják vagy kizárhatják a felek. Érdemes tehát  a vállalkozásoknak áttekinteniük az egyes szerződéseiket, hogy melyeknél járhat előnnyel az új Ptk.-ra való áttérés - javasolta az ügyvéd.

Szerződésen kívül okozott kárért való felelősség

Az új Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a személyhez fűződő jogok megsértésére vonatkozó rendelkezéseit a március 15-ét követően tanúsított jogsértő magatartásokra kell alkalmazni. Itt egyértelmű a szabály, hiszen nincs a felek között sem szerződés, sem más olyan jogviszony, amely a régi Polgári Törvénykönyvhöz kötné őket. 

Előfordulhat azonban, hogy a jogsértő magatartást folyamatosan tanúsítják, például egy környezetszennyező tevékenységet 2014. március 15-ét megelőzően kezdenek meg és ezt követően is folytatnak. Ez esetben a régi jogszabályokat kell alkalmazni a kárfelelősség megállapítása során, valamint a megsértett személyhez fűződő jogok alapján érvényesíthető polgári jogi igényekre - mondta az ügyvéd.

Dologi jog

Az új Ptk. dologi jogi - így különösen tulajdonjogi - rendelkezéseit alapvetően a március 15-én már fennálló dologi jogi jogviszonyokkal kapcsolatosan is alkalmazni kell, ha ezután keletkezett valamilyen tény, vagy tettek meg bármely jognyilatkozatot (pl. ezt követően kötöttek ingatlan-adásvételi szerződést). 

Az általános szabályhoz képest azonban számos kivételt is felsorol a törvény, ezek közé tartozik többek között a zálogjog. Az új Ptk. zálogjogra vonatkozó rendelkezéseit ugyanis csak arra a zálogjogra kell alkalmazni, amelyet március 15-ét után kötött zálogszerződéssel alapítanak, illetve amely törvényes zálogjogként az új Ptk. hatálybalépését követően keletkezik  - mondta az ügyvéd.

Jogi személyekre vonatkozó rendelkezések

A március 15-én már nyilvántartott jogi személyek, ideértve valamennyi gazdasági társaságot, az új Ptk. hatálybalépését követő első létesítő okirat módosításuk során, de legkésőbb 2015. március 15-éig kötelesek gondoskodni arról, hogy létesítő okiratuk összhangban legyen az új Ptk. rendelkezéseivel. Korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok esetén a végső határidő 2016. március 15-e.

Azaz, ha egy már bejegyzett gazdasági társaság bármilyen okból módosítja a jövőben a társasági szerződését, ezzel egyidejűleg át kell térnie az új Ptk. gazdasági társaságokra irányadó szabályaira is.A fentiektől eltérő, speciális szabály vonatkozik a 3 millió forint alatti törzstőkével rendelkező kft-kre.

Az új Ptk. 500 ezer forintról 3 millió forintra emelte a kft-k minimális tőkekövetelményét. A törzstőke megemelésére 2016. március 15-ig van idejük az új Ptk. szerinti minimum törzstőkét el nem érő kft-knek. Szarvas Júlia, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda ügyvédje ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy tőkeemelés nélkül ezen társaságok működésére a 2014. március 14-én hatályos Társasági Törvény lesz irányadó. Amennyiben az érintett cégek szeretnének élni az új Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó diszpozitív, tehát eltérést engedő szabályaival – például szeretnének ügyvezető testületet kialakítani –, érdemes lehet megfontolni a 2016. március 15-ét megelőző tőkeemelést és így az áttérést az új kódex előírásaira.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG