3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Akár 10 évre is elítélhetik.

Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt egy volt címzetes rendőr dandártábornok és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsánál - közölte Keresztes Imre főügyész.

Épp akció közben fogták el

A Magyar Idők szombati számában azt írta: Ármós Sándort a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzésére fogták el, hivatásos szolgálati viszonyát pedig április 30-án szüntette meg Áder János köztársasági elnök, miután a tábornok méltatlanná vált a belügyi szolgálatra.

Keresztes Imre közleményében nem nevezte meg a volt vezető beosztású rendőrt, ugyanakkor a Magyar Idők szombaton írt arról, hogy a héten emel vádat a főügyészség Ármós Sándor volt Nógrád és Pest megyei rendőrfőkapitány ellen, akit tavaly több millió forint értékű valuta átvétele közben értek tetten.

A főügyész közleményében azt írta: az ügyészség vesztegetést állítva, illetve külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja a volt vezető beosztású rendőrt.

A volt címzetes rendőr dandártábornok a vád szerinti bűncselekmény elkövetésekor az Országos Rendőr-főkapitányság állományába tartozott, de átvezénylés alapján a Belügyminisztériumban teljesített szolgálatot.

24 millió forintos ráhatás

A vádhatóság szerint még 2016 elején azt állította egy cég képviselőjének, hogy ő fog előkészíteni egy állami támogatásról rendelkező határozatot. Az eredményes ügyintézés érdekében 24 millió forintot kért azért, hogy a dokumentumot olyan személynek továbbítsa, akinek ráhatása van az ügyre - írta Keresztes Imre.

A másik fél ezt, valamint a később 10 millió forintra csökkentett ajánlatot először visszautasította, de végül egy ismerősén keresztül eljuttatta a kért 10 millió forintot a vádlottnak.

És még egy kis szívesség

A volt főrendőrt azzal is vádolják, hogy kérésre több embernek is megígérte: egy külföldi ismerőse révén utánanéz annak, hogy egyikük ellen adott országban kiadtak-e körözést. Valótlanul azt állította, hogy az illetőt körözik, de 7 millió forintért elintézi, hogy ennek ellenére zavartalanul beléphessen az adott ország területére.

"A vádlott a magánszemélyektől további hatósági ügyek elintézéséért 7 millió forintot kért arra hivatkozva, hogy azt az ügyben eljáró külföldi hivatalos személynek továbbítja" - fogalmazott Keresztes Imre, aki szerint a volt rendőri vezető az ügyintézésért cserébe először 6 millió forintot kapott. A vádlottat akkor érték tetten, amikor tavaly július 29-én a fennmaradó 8 millió forintot átvette egy gyorsétterem parkolójában - tette hozzá.

A vádhatóság kitért arra: a vádlott az ígéretei ellenére az ügyekben nem intézkedett, az erre történt valótlan hivatkozással megszerzett pénzt másoknak nem továbbította, az általa átvett, összesen 16 millió forintot saját céljaira fordította.

12 évet is kaphat

Keresztes Imre szerint a vádlott tettéért akár 12 év szabadságvesztést is kaphat.  A volt címzetes rendőr dandártábornok - akinek a szolgálati viszonya időközben felmentéssel megszűnt - és 4 civil társa szabadlábon védekezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG