2p
A köztisztviselők és a kormánytisztviselők ma ünneplik magukat, ezért nem dolgoznak. Az egészségügy is velük tart, a háziorvos se rendel.

Meg se próbálj ügyintézni (nem csak azért, mert péntek van)

Ma munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak.

Zárva lesznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai is, az adóhatóság tájékoztatása szerint nem lesz elérhető telefonon pénteken a NAV általános tájékoztató rendszere és a NAV ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszere sem.

A köztisztviselők és kormánytisztviselők napja minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon. 1992-ben ezen a napon lépett életbe a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, ennek emlékére négy évvel később, 1996-ban a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezte, hogy Magyarország területén július 1-jén ünnepnapot tartsanak. Az Országgyűlés 2011. június 20-án határozott úgy, hogy július 1-je a kormánytisztviselők napja is legyen.

Nem nyitnak ki a gyógyszertárak

Július 1-jén, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon szintén zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők. A gyógyszerellátás a legtöbb településen ügyeleti és/vagy készenléti rend szerint biztosított ezen a napon. Az ügyeletes és készenléti patikák címe, telefonszáma itt kereshető >>

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közlése szerint zárva lesznek a háziorvosi rendelők, a fogorvosi rendelők, a szakorvosi rendelők, és a védőnői tanácsadók is. Ezen a napon az egészségügyi szolgáltatók a folyamatos ellátást az ügyeleti rend szerint biztosítják. Ez vonatkozik a háziorvosi és a fekvőbeteg ellátásra is.

Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyben dolgozóknak.

Aki ezt az egészet utálja: Lázár János

A tegnapi kormányinfón a miniszter úgy fogalmazott: perverz dolog munkaszüneti nappal jutalmazni azt, aki elvégzi a dolgát, de minden szándéka ellenére nem tudta megváltoztatni a törvényt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Van egy jó hírünk Magyar Péternek
Kollár Dóra | 2024. március 28. 19:11
Olvasóink véleményére voltunk kíváncsiak, tudni akartuk, hogy önök hogyan értékelik a hangfelvételt. Itt az eredmény!
Közérdekű Felszívódott Varga Judit és Novák Katalin, csúcsra ért Orbán Viktor felesége
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:01
Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.  
Közérdekű Bepöccent Magyar Péter: erről nem beszélt Varga Judit
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 14:51
Neki is feltűnt néhány fura egybeesés.
Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG