4p
Donald Trump kampányának hangsúlyos eleme volt az illegális bevándorlók jelentette probléma gyors és radikális megoldása. Az új elnök milliókat tenne ki az országból azonnali hatállyal, a mexikói határra pedig egy erődítménynek is beillő falat szeretne felhúzni - egy igazi demokráciában azonban nem elég az első ember akarata, a politikai támogatást is meg kellene szerezni hozzá.
A meglévő kerítés egy szakasza Tijuanánál. Fotó: EPA/Alejandro Zepeda

Abban, hogy az Amerikai Egyesült Államok következő elnökét Donald Trumpnak hívják majd, két kampányígéretnek biztosan jelentős szerepe van - mindkettő a bevándorlással kapcsolatos. Az egyik szerint egy falat építenek végig az amerikai-mexikói határ mentén, a másik szerint pedig kirakják az országból azokat a bevándorlókat, akik nem rendelkeznek megfelelő iratokkal. Ahogy Trump januári hivatalba lépése közeleg, úgy tűnik egyre kevésbé teljesíthetőnek a választási eredmények alakulására is komolyan kiható két ígéret. Hiába ugyanis az elnöki szándék, egyáltalán nem biztos, hogy emögé meg tudja szerezni a szükséges politikai támogatást is Trump.

Mégsem lehet majd kirakni a bevándorlók gyermekeit

A Bloomberg friss összállítása szerint három republikánus szenátor most azon dolgozik (a demokratákkal együtt), hogy megvédjenek 750 ezer fiatal, amerikai papírokkal nem rendelkező bevándorlót a kitelepítéstől, ha esetleg Trump tényleg visszavonná azt a 2012-es Obama-programot, amely az illegális bevándorlók gyermekeinek teszi lehetővé, hogy az országban maradjanak. Trump ugyanis azt ígérte: hivatalba lépése után az első napokban több millió bevándorlót utasít majd ki az Egyesült Államokból. (A papírok nélkül Amerikában élő illegális bevándorlók száma meghaladja a 11 milliót.)

A republikánus szenátorokkal kiegészült demokraták január 3-án mutatják be a Kongresszusban azt a javaslatot, amely azt célozza: a szüleik által, önhibájukon kívül az USA-ba érkezett gyerekek maradhassanak az országban, fejezhessék be tanulmányaikat, válhassanak részévé a társadalomnak. Bár Trump nem vonta vissza azóta sem azt az ígéretét, hogy visszavonja Obama bevándorlással kapcsolatos rendeleteit, egy interjú alapján elképzelhető, hogy maga is hajlik egy olyan megoldásra, ami nem jár a gyerekek kiutasításával.

Mi lesz a mexikói nagy falból?

A Bloomberg egy augusztusi kutatást is idéz, miszerint miközben az összes szavazónak csa 38 százaléka szeretne falat építtetni a mexikói határra, a Trump-szavazóknál ez az arány 79 százalék. Jelenleg egy nem egybefüggő, összességében közel 1000 kilométeres kerítésrendszer áll a határon, Trump ezt váltaná fel egy jóval erősebb, hosszabb (3000 kilométernél is hosszabb) fallal. A republikánus politikusok azonban mind az alsóházban, mind a szenátusban máshogy gondolkodnak erről a kérdésről, mint az elnök: sokkal inkább a meglévő kerítésrendszer megerősítését, több őrjáratot és drónok bevetését szorgalmazzák a falépítés helyett. Kérdés, hogy ez mennyire lesz elég Trumpnak: amikor legutóbb Paul Ryan republikánus házelnök arról beszélt, hogy mindig a helyszíni viszonyoktól függ, hogy pontosan mire is lesz szükség az egyes határszakaszokon, a leendő elnök úgy reagált: "Meg fogjuk építeni azt a falat, Paul, hidd el nekem".

A 2008-as republikánus elnökjelölt, John McCain is a fal ellenzői között van: szerinte is szükség van a határvédelem jelentős megerősítésére, de ő sokkal inkább a technikai megoldásokban hisz, nem pedig egy óriási fal építésében.

Közben más republikánusok Izraeltől tanulnának falat építeni: az izraelieket a palesztinoktól elválasztó fal (amiről a nemzetközi bíróság már több mint egy évtizede kimondta, hogy jogellenes, de még mindig ugyanúgy áll) egyfajta mintaként szolgálhat.

A fal legérdekesebb része persze a finanszírozás, mégpedig egy másik Trump-ígéret miatt: a leendő elnök ugyanis mindezt a mexikóiak pénzéből húzná fel. Ezt egyelőre kevesen tartják reális elképzelésnek a törvényhozásban. Trump korábban 8 és 12 milliárd dollár közé tette a költségeket, szakértők szerint ennél azért többe lenne egy ilyen építmény, akár 15-25 milliárd dollárba is kerülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG