4p
A KSH mai adatai szerint márciusra az előző hónaphoz képest is nagyot emelkedtek a keresetek, az egy évvel korábbihoz képest pedig több mint 10 százalékot. Ez elképesztő ütem, és valószínűleg folytatódni fog, mert a munkaerő eláramlás csak akkor áll meg, ha nettó bér lesz 1000 euró, míg most a bruttó annyi.

Dinamikus a béremelkedési ütem, ahogy erre számítani is lehetett. A meglepő azonban a márciusi ugrás a februárihoz képest, kérdés, hogy ez csak valamilyen egyszeri hatás, vagy tényleg ez volt a nagy ugrás hónapja, az áprilisi adatoknál majd kiderül. A februári bruttó átlagkereset még 274 ezer forint volt, a márciusi már 298 ezer, ez önmagában egyik hónapról a másikra 8,7 százalék emelkedés. Ilyen ugrás tavaly novemberben volt, akkor 262-ről 286 ezer forintra nőt az összeg, de januárban ez visszaesett 273 ezerre.

Nettó keresetek

Ezen havi hatások kiküszöbölésére szokott a KSH negyedéves, sőt éves adatokat is megadni, az első negyedéves adat 282 ezer forint lett. Mindebbe azonban a közmunkát is beleszámolták, ezért hogy reálisabb képet kapjunk, megnézzük a közmunka nélküli adatokat. Ez a negyedévre 295, márciusra viszont 310 ezer forint lett, ez utóbbi 1000 eurónak felel meg. Az ugyancsak közmunka nélkül számolt nettó keresetek a negyedév átlagában 196,5 ezer, márciusban közel 207 ezer forintot tettek ki. A családi kedvezményt is figyelembe véve az összeg körülbelül 6000 forinttal lehet nagyobb, így a negyedéves szám 203-204 ezer, a márciusi 213 ezer.

Felhajtóerők

Ez valóban brutális növekedés az utolsó egy évben, mondhatnánk, jól mennek a dolgok. Hozzá kell viszont tenni, hogy január óta a munkát terhelő járulékok 5 százalékponttal csökkentek, a minimálbér pedig 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt, vagyis az állam aktív közreműködésére is szükség volt. Ugyanakkor ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, szükség volt az erőteljes munkaerőhiányra, melynek több oka van, de a legjelentősebb az, hogy a magyar munkavállalók előszeretettel dolgoznak olyan országokban (Ausztria, Németország, Nagy-Britannia), ahol a nettó bérek 2000 euró körül, vagy kissé felette vannak.

Nagy-Britannia esetében 2019 tavaszától mérséklődni fog az elszívó hatás, de azt még az igen szigorú Theresa May is hangsúlyozta, hogy a jólképzett munkaerőt azért továbbra is várni fogják, így például az orvosok számára biztos, hogy nyitott marad a kapu. A többi ágazatban pedig ott van még több szóba jöhető ország, így nem valószínű, hogy ez önmagában jelentősen csökkentené a külföldi munkavállalást. Azt csak egy dolog tudja csökkenteni: ha bérkülönbség lecsökken egy adott szintre.

A cél

Úgy szoktuk becsülni, hogy ha ez a szint kétszeres, akkor már nem annyira vonzó az elvándorlás, hisz sok esetben a külföldi munka magasabb megélhetési költségekkel jár, különösen, ha valakinek itthon saját lakása van. A kétszeres szám azt jelentené, hogy a hazai nettó kereseteknek el kéne érnie az ezer eurót. A márciusi 210 ezer forint körüli adathoz képest ez összesen 100 ezer forintos, 47 százalékos emelkedés lenne. Ezt a piac minden bizonnyal ki is fogja kényszeríteni a következő években, bár a munkaadóknak és a gazdaság egészének könnyebb lenne, ha ennek egy része a forint felértékelődése által valósulhatna meg.

Ha mondjuk, 270 lenne az eurónkénti árfolyam, ami csak 13 százalékos felértékelődés a mostani szintről, akkor a szükséges nettó béremelkedés már csak 60 ezer forint, vagyis 28 százalék lenne, ami már egyáltalán nem olyan irreális pár évre eloszlatva. Ha viszont marad a gyenge forint, akkor az erős béremelkedés óhatatlanul fel fogja pörgetni az inflációt, és akkor végül ugyanott leszünk, mintha a forint értékelődött volna fel. Kétségkívül magasabb béremelési ütem mellett a munkára rakodó terhek további csökkentése is könnyebb, a megugró infláció pedig a negatív reálkamat miatt szépen megnöveli az állam bevételeit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG