3p
Nem is akármennyit, közel 350 millió eurót szavazott meg Brüsszel a Törökországban lévő menekülteknek.

Újabb, csaknem 350 millió eurónyi segélyt hagyott jóvá csütörtökön az Európai Bizottság a Törökország területén tartózkodó menekültek ellátására - jelentette be a brüsszeli végrehajtó testület. A bizottság tájékoztatása szerint a jóváhagyott 348 millió eurót (mintegy 107 milliárd forintot) a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő törökországi menekültek mindennapos szükségleteinek kielégítésére fordítják a török hatóságokkal, a török vörös félholddal és az ENSZ Világélelmezési Programjával együttműködve.

Ezen keresztül kapnak pénzt

Az októberben induló program keretében közvetlenül a menekülteknek adott elektronikus kártyákra utalnak pénzt havonta, a tervek szerint mintegy egymillió érintettnek juttatnak humanitárius segélyt országszerte. A kiválasztott családok így maguk választhatják meg, hogy mire fordítják a támogatás összegét, és mivel ők maguk fognak vásárolni, a helyi gazdaságnak is támogatást nyújtanak. A menekültek a támogatások révén élelmiszert vásárolhatnak, szállást biztosíthatnak a családjuknak, és iskolába küldhetik a gyerekeiket - mutattak rá a brüsszeli közleményben.

Működhet?

"Az Európai Unió és a tagállamok által biztosított támogatás jelentős változást fog hozni a konfliktusok és az erőszak elől menekülő férfiak, nők és gyerekek életében. A Világélelmezési Programmal és török partnereinkkel együtt olyan újszerű rendszert fejlesztettünk ki, amely a lehető leghatékonyabb módon elégíti ki a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő emberek szükségleteit. Ez gyökeres változást hoz a nemzetközi humanitárius segélyezésben" - mondta Hrisztosz Sztilianidisz, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja.

Sajtótájékoztatóján az uniós biztos úgy vélte, hogy "Törökország páratlan nagylelkűségéről tett tanúbizonyságot az országban tartózkodó menekültek ügyében". A most bejelentett támogatás része az Európai Unió által az idei és a következő évre Törökországnak felajánlott hárommilliárd eurónak.

A március 18-án kötött EU-török megállapodás értelmében az egyezség életbe lépésétől kezdve Törökország visszafogadja a területéről Görögországba érkező illegális bevándorlókat, az unió pedig befogad ugyanannyi szíriai menekültet, amennyinek ily módon távoznia kell, és Ankara első körben 3 milliárd euró hozzájárulást is kap a menekültek ellátásához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG