4p
Brit sajtóértesülés szerint éves kvóta megállapításával korlátozná az EU-társállamokból érkező munkavállalók számát a brit kormány. A terv az Európai Bizottságnak már most nem tetszik, mondván, összeegyeztethetetlen az uniós alapelvekkel. Mindeközben a brit munkanélküliségi ráta évek óta nem látott mélypontra süllyedt.

Valamit be fognak jelenteni, de mit?

A magyaroknak is célország

A KSH a héten publikált egy kutatást, eszerint 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma. A kétéves kutatás szerint a három legjelentősebb kivándorlási célország Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság. Részletek >>>

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap kormányforrásokat idézve azt írta, hogy London az évente kibocsátható társadalombiztosítási kártyák számának, illetve érvényességi határidejének korlátozásával kívánná kordában tartani az Európai Unió más országaiból érkező, főleg alacsony szakképesítésű munkavállalók bevándorlását.

A lap Downing Street-i forrásai szerint ez lenne a központi eleme David Cameron brit kormányfő hamarosan várható nagy horderejű bejelentésének, amelyben az EU-bevándorlás nagy-britanniai szabályozását szigorító terveket ismerteti. A felső korlátot London úgy állapítaná meg, hogy a bevándorlók száma a kormányzó Konzervatív Párt által már régóta célként kitűzött évi nettó 100 ezer alá csökkenjen. A márciussal zárult előző pénzügyi évben 243 ezer fős nettó bevándorlást mértek Nagy-Britanniában.

A Konzervatív Párton belül különösen azóta erősödtek fel az EU-bevándorlás korlátozását szorgalmazó hangok, hogy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) - amelynek politikai programja Nagy-Britannia kiléptetése az EU-ból és az uniós állampolgárok szabad munkavállalásának megszüntetése - májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, nemrégiben, egy időközi választáson pedig megszerezte első képviselői mandátumát a brit parlament alsóházában.

Korlátozni kell!

David Cameron miniszterelnök az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy nem lehet korlátlan jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. Cameron szerint meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a régi tagállamok korlátozhassák a munkavállalók bevándorlását az EU-hoz újonnan csatlakozó országokból addig, amíg azok gazdaságai fel nem zárkóznak az övékéhez hasonló fejlettségi szintre.

A brit kormányfő a Konzervatív Párt nemrégiben tartott éves kongresszusán azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.

Nem fér össze az EU-s joggal

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke azonban a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva gyakorlatilag máris megadta a nemleges választ, kijelentve: az Európai Unióban megvan a készség a brit igények figyelembevételére, de csak abban az esetben, ha ezek nem összeegyeztethetetlenek az általánosan elfogadott uniós alapelvekkel.

Az Európai Bizottság hamarosan távozó elnöke hozzátette: az Európai Unión belüli szabad mozgás alapvető jog, amelyet fenn kell tartani. Barroso közölte, hogy még nem kapott a brit kormánytól konkrét javaslatokat, de az ő teljesen egyértelmű álláspontja az, hogy a munkaerőmozgás bármiféle egyoldalú számszerű korlátozása ellentétes lenne az uniós jogszabályokkal.

"A munkanélküliség többéves mélyponton van Nagy-Britanniában, így nem hihető, hogy a migráció olyan hatalmas probléma lenne" - fogalmazott az EU-bizottság vezetője. Hozzátette: a bizottság becslése alapján kétmillió brit állampolgár él más EU-tagállamokban, ahol "nagyon szívesen látják őket", és a méltányosság elve azt diktálja, hogy Nagy-Britannia hasonló jogokat biztosítson az EU-társállamokból érkezőknek.

Barroso igaza

Igaza lehet az EB leköszönő elnökének, ugyanis a brit statisztikai hivatal épp a héten közölt adatai szerint az augusztussal zárult három hónapban 154 ezerrel, 1,97 millióra csökkent a bejegyzett állástalanok száma, amely 2008 vége óta most első ízben került kétmillió alá. Augusztus végén 538 ezerrel kevesebben kerestek állást, mint egy évvel korábban. A rendszeres adatközlés kezdete óta ez a legnagyobb éves csökkenés. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG