3p
Nem várható sok izgalom a jövő héten a hazai makroadatok terén. Bár kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az idei utolsó kamatdöntő ülését tartja, elemzők most sem számítanak további kamatvágásra. Vagy mégis okoz meglepetést a jegybank? Napról napra: ez vár ránk a jövő héten.

Év végi hajrában az Országgyűlés

Harminc javaslatról döntenek hétfőn és kedden, köztük a jövő évi költségvetésről és a vasárnapi pihenőnapról. Részletek >>>

Hétfőn az építőipar októberi termeléséről közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. Szeptemberben lassulást mutatott a szektor, a termelés 7,3 százalékkal nőtt az augusztusi 13,1 százalék után. Az év első kilenc hónapjában 18,1 százalékkal bővült az építőipari termelés 2013 azonos időszakához mérten. Szakértők szerint a lakásépítésben változatlanul nem indult be pozitív folyamat, és hiányoznak az ágazatból a magánmegrendelések is.

Kedden tartja idei utolsó kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank továbbra sem változtat a jelenleg történelmi mélyponton, 2,1 százalékon álló alapkamaton. A novemberi ülésen a testület tagjai egyhangúlag a kamattartás mellett szavaztak. Az elemzők többsége arra számít, hogy az MNB 2015 második fele előtt nem emeli alapkamatát, 2015 végén pedig 2,2 százalékos lehet az alapkamat.

Van, aki mégis lát még vágást

Néhány elemző ettől eltérő véleményt fogalmazott meg, szerintük az elmúlt hónapokban nőtt a korábbi, 2015 első felére eső kamatcsökkentés kockázata. A csökkentésre szerintük azért kerülhet sor, mert Magyarország esetleg követheti Lengyelország példáját, és így próbálhatja meg élénkíteni gazdaságát.

Kiss Mónika, az Equilor szenior elemzője korábban úgy nyilatkozott, nagy figyelmet kell majd szentelnünk a december 17-i MNB-ülésnek, mert ekkor tárgyalja a Tanács az inflációs jelentés legfrissebb, negyedéves kiadását is.

Pénteken a keresetek októberi alakulásáról közöl adatokat a KSH. Szeptemberben 2,4 százalékra gyorsult a havi bruttó és nettó átlagkeresetek emelkedése az egy évvel korábbihoz képest az augusztusi 2,2 százalékról. Az év első kilenc hónapjában 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest.


Ugyancsak pénteken közli a kiskereskedelmi forgalom októberi statisztikáját a KSH a második becslése alapján. A december elején közzétett első becslés szerint októberben a vártnál nagyobb mértékben, 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a szeptemberi 4,5 százalékos növekedés után. Az idén az első tíz hónapban 5,1 százalékos volt a forgalombővülés az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG