3p
Az ipar és az építőipar is nagyot ment az első negyedévben - igaz, a bázis kellően alacsony volt hozzá, de a GDP még az emelt elemzői várakozásokat is meghaladta. Az év első három hónapjában az ipar mellett a szolgáltatások húzták a gazdasági teljesítményt, így 3,7 százalékkal bővülhetett a bruttó hazai termék.

A várakozásokat meghaladó mértékben, a kiigazított adatok szerint 3,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A nyers adatok szerint 4,1%-kal nőtt a GDP az I. negyedévben; az előző negyedévhez mérten is jelentős a növekedés, a bruttó hazai termék volumene 1,3%-kal bővült.

A növekedéshez a legnagyobb mértékben az ipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá - írja a KSH. Az adatok ismertetésekor az MTI közlése szerint Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője elmondta: az ipar, építőipar növekedésében az alacsony bázis is szerepet játszott, míg a piaci szolgáltatások hozták a szokásos növekedési ütemet.

Az ipar már jelezte: ez most nagy durranás lesz

A hazai szakértők előre jelezték, hogy az elmúlt hetekben nőtt a meglepetés valószínűsége, miután februárban és márciusban is a vártnál jóval jobban teljesített a magyar ipar - márciusban ráadásul még a második becslés is jobb volt az elsőnél, így az ipari termelés volumene 10 százalékkal nőtt a kiigazított adatok szerint egy év alatt. Az ipar vártnál jobb teljesítményét látva az elemzők sorra adták ki emelt várakozásaikat az első negyedéves GDP-adatra (ING: +3,3%, Erste: 3,4%, Takarékbank: +3,5%).

Londoni elemzők is 3 százalék fölötti (Goldman: +3,3%) első negyedéves GDP-növekedést vártak.

A részletes adatokat június 7-én teszi közzé a KSH.

Most már nem leányálom a 4,1 százalékos növekedés?

A dinamikus növekedési ütem összességében nem okozhatott nagy meglepetést, tekintettel arra, hogy a KSH rendszeres adatközlései alapján erre számítani lehetett.  Azonban a tavalyi gyenge évzárást követő gazdasági felpattanás még az elemzői várakozásokat (3,2%) is komolyan felülmúlta. Ezzel a magyar gazdaság az elmúlt évek egyik legjobb évkezdetét produkálta - írja gyorselemzésében Virovácz Péter, az ING szenior makroelemzője. A meglepetést valószínűleg az ipar erősödése és annak exportra gyakorolt hatása okozhatta.

A felhasználási oldalt tekintve továbbra is úgy látjuk, hogy a fogyasztás maradhatott a magyar gazdaság húzóereje az első negyedévben. Eközben várakozásunk szerint a beruházások is igen komoly pozitív hozzájárulást biztosíthattak, tekintettel a beinduló uniós projektekre és a versenyszférában zajló (főleg feldolgozóipari) nagyberuházásokra - írja az ING szakembere. A nettó export vélhetően – figyelembe véve az ipari teljesítményt – inkább pozitív hatással lehetett a GDP-növekedésre, annak ellenére is, hogy a belső kereslet felfutása (a fogyasztás és beruházás magas importtartalma miatt) a behozatalt is komolyan élénkíthette.

A 2017. évre az ING által előre jelzett 3,5 százalékos gazdasági növekedés így vélhetően pozitív revízióra szorul. A mai adatok fényében az NGM által várt 4,1 százalékos idei átlagos GDP-növekedés már egyáltalán nem tűnik túlzóan optimistának - írja a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG