3p
Bő 1 millió ember érkezett abban az időszakban, amikor Németország megnyitotta határait a menekülthullám előtt, ennek azonban semmi jele a munkaerőpiacon, a munkanélküliség dinamikusan esik, immár az egyesült Németország legalacsonyabb értékén áll, a gazdaság pedig dübörög.
Egy munkás a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjának, az Arany Medvének önti ki az alapját bronzból egy berlini műhelyben. Fotó: EPA / Clemens Bilan

Csökkenő népesség

A német munkaügyi hivatal igazgatótanácsának tagja, Raimund Becker szerint sokakat meglep, hogy noha egymillió ember érkezett az országba rövid idő alatt, ennek semmi nyoma nincs a munkanélküliség alakulásában. Becker szerint a gazdaság javuló helyzetén túlmenően ennek részben demográfiai okai vannak, emellett szerepet játszik az a tény, hogy a menekültek nem kis hányada nem lép még rögtön a munkaerőpiacra, nyelvtanulásra és átképzésre van szükségük.

A népesség elöregedése és az évtizedek óta alacsony születésszám miatt évente 300 ezerrel csökken a munkaképes korú lakosság, ennek ellenére a foglalkoztatottság havonta átlagosan 36 ezer fővel nőtt tavaly, és elérte a 43,5 milliót. A munkanélküli menekültek száma ugyanakkor csak 10 ezerrel nőt az első félévben, és még ennél is kisebb mértékben a másodikban. 2015-ben, a menekültválság idején még azt jelezte előre a német munkaügyi minisztérium, hogy 2016-ban nőni fog a munkanélküliség, a végül azonban jelentősen csökkent.

Mindenkinek jutott állás

A Bloomberg által összegyűjtött előrejelzések szerint a munkanélküliség idén 6,1 százalék marad és jövőre 6,2 lesz, miközben a Bundesbank ennél jóval optimistább: jövőre mindössze 5,8 százalékot várnak. Bármelyik forgatókönyv is valósul meg, ez igen szép eredmény, mert azt jelenti, hogy a volt NDK tartományokat sikerült a gazdaságba integrálni, ott is megnőtt a gazdasági aktivitás, mindez úgy, hogy közben a munkaerőpiac megnyitása óta sokan mentek a közép-kelet-európai országokból, köztük tőlünk is állást vállalni Németországba.

Először tanulnak

Ami a menekülteket illeti, egy jelentős részük nem jelenik meg a munkaerőpiacon, különösen álláskeresőként nem. Akik eleve alkalmasak voltak egy állás betöltésére, azok már elhelyezkedtek, a többieket viszont nyelvtanulásra, sőt iskolai jellegű oktatásra, valamint szakmai képzésre küldik, és csak ezeket követően, több év múlva jelennek a munkaerőpiacon. A munkaügyi hivatal számításai szerint átlagosan 6 évig fog tartani, amíg egy menekült elvégzi a megfelelő német tanfolyamokat és képzéseket.

Befektetésnek tekintik

Angela Merkel számára most nagyon jól jöhet, hogy kedvezőek a munkanélküliségi és általában a gazdaságra vonatkozó adatok, miután a határok megnyitása miatt igen sok kritika érte őt, és előretört az Alternatíva Németországnak jobboldali párt, akikkel az idei parlamenti választásokon kell majd megmérkőzni. A kormány tavaly 5,8 százalékkal növelte a költségvetési kiadásokat, hogy integrálja a 2015-ben érkezett 890 ezer és a tavaly érkezett 280 ezer menekültet. Ha végül is sikerül őket hosszútávon foglalkoztatni, az jól is jöhet az országnak, mivel a mostani 80 millió fölötti népesség 2060-ra várhatóan 68 millióra csökken.

A menekültek 70 százaléka 30 évnél fiatalabb, és ez Becker szerint nagyban könnyíti a helyzetet. A fiatalok sokkal jobban integrálhatók, és ha egyszer elhelyezkednek, hosszú ideig lesznek a munkaerőpiacon. Mindössze türelemre van szükség és pénzre, mellyel oktatásukat és beilleszkedésüket segítik, és ha ez hosszútávon sikeres lesz, a most elköltött pénzt befektetésnek lehet tekinteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG