3p
6,2 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, 4,2 millió embernek van munkája.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint tavaly november és idén január között a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 240 ezer fő volt, 113 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 64,5 százalékra nőtt.

2015. november–2016. januárban az egy évvel korábbihoz képest:

A foglalkoztatottak létszáma 2,7 százalékkal magasabb, 4 millió 240 ezer fő volt. Az összességében 113 ezer fős növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac 57 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 49 ezer fővel bővült, miközben a külföldi telephelyen dolgozók száma is növekedett.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 200 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2 százalékponttal, 64,5 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 3,6 százalékkal, 2 millió 287 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,9 százalékponttal, 71,2 százalékra nőtt. A 15–64 éves női foglalkoztatottak száma 1,3 százalékkal, 1 millió 913 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 1,3 százalékponttal, 58,1 százalékra javult.

A 15–24 éves foglalkoztatottak létszáma 288 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 1,9 százalékponttal, 26,5 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal, 80,8 százalékra, utóbbiaké 4,1 százalékponttal, 46,7 százalékra.

A 20–64 éves korcsoport esetében a foglalkoztatási ráta 2,1 százalékponttal, 69,4 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 76,6, a nőknél 62,4 százalék.

Hányan nem dolgoztak?

A KSH adatai szerint 2015. november–2016. januárban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 51 ezer fővel, 279 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,2 százalékra csökkent.

2015. november–2016. januárban az egy évvel korábbihoz képest:

A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 29 ezer fővel, 148 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,4 százalékponttal, 6,0 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 22 ezer fővel, 131 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,1 százalékponttal, 6,4 százalékra mérséklődött.

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,7 százalékponttal, 14,2 százalékra csökkent, de a munkanélküliek 17 százaléka továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 0,9 százalékponttal, 5,6 százalékra, utóbbiaké 1,3 százalékponttal, 5,2 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 19,2 hónap; a munkanélküliek 50,2 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (//www.munka.hu/) 2016. január végére a nyilvántartott álláskeresők létszáma 13 százalékkal, 359 ezer főre csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG