3p
Egy újabb, második Renzi-kormány lehetőségéről beszélnek az olasz sajtóban, keresik a megoldást a kormányválságra.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök sajtóértekezletet tart Rómában 2016. december 4-én, ekkor egyébként bejelentette lemondási szándékát is. (Kép forrása: MTI/EPA/Gregor Fischer)

Matteo Renzi szerda este hivatalosan benyújtotta lemondását Sergio Mattarella államfőnek, aki - az olasz politikai gyakorlat szerint - fenntartotta magának a döntés jogát. Így nem kizárt az sem, hogy az államfő ismételten Matteo Renzit kéri meg a folytatásra egy esetleges nemzeti egységkormány élén, amelynek elsőrendű feladata a választási törvény megalkotása lenne egy következő parlamenti választás előtt.

Az újabb megbízatást Matteo Renzi már többször kategorikusan kizárta, és egy újabb Renzi-kormányra az ellenzéki pártok is nemet mondanak, ennek ellenére az újságok nem vetik el ezt a lehetőséget. A parlament tagjai is a folytatást szorgalmazzák. Anyagi érdekük legalábbis biztosan ezt diktálja, akkor ugyanis jogosultak lesznek a parlamenti életjáradékra.

Valamerre lépni kell

A Corriere della Sera szerint Sergio Mattarella előtt három lehetőség áll, köztük az, hogy a balközép Demokrata Párt (PD) vezette jelenlegi kormánytöbbség élére új miniszterelnököt nevez ki, aki Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter vagy Paolo Gentiloni külügyminiszter lehet, illetve az, hogy más pártok bevonásával, átmeneti, nemzeti egységkormányt hozat létre, ehhez azonban miniszterelnök is kellene, és akkor ismét Matteo Renzit kéri fel kormányfőnek.

A Corriere úgy véli, hogy az államfő el akarja kerülni a mielőbbi előrehozott választást, de a parlamenti ciklus 2018-as lejártáig nem fogja tudni ezt elhúzni, és ezért már jövőre választások lesznek Olaszországban. A legnagyobb ellenzéki párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) választói között interneten megkezdődött a voksolás, hogy ki legyen a párt miniszterelnök-jelöltje.

Renzi jót húzott

A La Stampa szerint Padoan vagy Gentiloni kerül a kormánypalotába, miközben Matteo Renzinek jót tett, hogy lemondott, népszerűsége megnőtt. Az újság azt a kérdést teszi fel, hogy Renzi elég erős lenne-e, hogy a PD nélkül induljon egy esetleges választáson.

Az Il Giornale szerint teljes a törés a mielőbbi választásokat sürgető Matteo Renzi és a belpolitikai válságot fékezni akaró Sergio Mattarella között. Az újság szerint Renzi hajlandó lenne az ideiglenes maradásra, de csak abban az esetben, ha a választási törvény megalkotása után az államfő már márciusra választásokat ír ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG