3p
Lázár János az 50. kormányinfón Sorosozott egyet, beszélt a költségvetésről, a Tesco kiszorításáról, Liget-projektről és még sok minden másról.

Az 50. kormányinfón Lázár János újra megnyitotta Meseország kapuját is a hallgatóság előtt: az ország körüli sajtóvisszhang az Egyesült Államok szólamait idézi, az USA-nak pedig egyértelműen az az érdeke Lázár szerint, hogy minél több muszlimot telepítsenek be Európába.

Természetesen az ördögi machináció mögött a főgonosz Soros György áll, akinek egyik legfőbb ellenfele Európában Orbán Viktor. Tehát bárki, aki az Egyesült Államok befolyásos tagjai közül felemeli a hangját a magyar kormánnyal szemben, szinte biztos, hogy Soros kottájából játszik.

De ha már itt tartunk, akkor ne gondoljuk már azt, hogy a menekültválság holmi háború és pusztítás miatt kezdődött. Valakinek érdekében ált ez is, hiszen - ahogy a miniszter érvel - az embercsempészek nagyjából hatmilliárd dollárt kerestek a bűnös tevékenységen, és hogyan is lenne ennyi pénze a szétbombázott szíreknek?

Pintér Sándor belügyminiszter egyébként éppen szövetségeseket gyűjt a magyar kormány mellé, ezért meghívott más belügyminisztereket is Szegedre tanácskozni a kötelező kvótáról és a schengeni határok védelméről.

Költségvetés, hogy előrébb léphess

A Miniszterelnökséget vezető miniszter megismételte, hogy a 2017-es költésgvetés célja, hogy mindenki lépjen egyet előre. Szerinte ez abszolút összhangban van az Európai Bizottság országspecifikus gazdasági ajánlásával, amely Lázár szerint néhol köszönőviszonyban, néhol pedig még abban sem volt a magyar gazdasági valósággal. Elmondta, az életpályák erősödni fognak, szinte mindenhol lesz bérnövekedés: 167 milliárd megy egészségügyre, 114 milliárddal nő a rendvédelem büdzséje, és 270 milliót kap az oktatás.

Mi lesz Áder sorsa?

Rubovszky György szavaival kapcsolatban Lázár elmondta: Orbán Viktor minden esetben hosszú egyeztetést folytat a Fidesz-frakcióval arról, hogy ki legyen a jelölt a köztársasági elnöki pozícióra. Nem lesz ez másképp legközelebb sem.

Több zöldet

15 milliárd forintot költenek a Városliget megújulására, 65 százalékra emelik a zöldterület arányát és folyamatosan próbálják csökkenteni a betonét. Jövőhéten döntenek a Nyugati, a Kelenföldi és a Déli pályaudvarok sorsát.

A Tesco is ellenség?

A kiskereskedelemben rosszul állnak a magyar gazdák. Kell egy meghatározó magyar üzletlánc, amely segíti az agráriumot, mert önmagában az EU-s támogatás és a feldolgozóipar nem lesz elég.

Készüljünk a korrupcióra

Készüljünk fel, mert a következő két évben folyamatosan korrupcióval fogják vádolni a fideszes politikusokat - reagált Lázár arra, hogy Lánczi András, a Corvinus Egyetem új rektora szerint a kormány csak az új vállalkozói réteg kiépítése az, amit a közvélemény korrupciónak nevez. A miniszter szerint  a korrupciós vádak a baloldal eszközei.

Jön az egészségügyi béremelés?

Lassan befejezik a tárgyalást az egészségügyi dolgozókkal, külön tárgyaltak a szakdolgozókkal és az orvosokkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG