5p
Közel 4,5 millióan dolgoztak tavaly év végén, ezzel a munkanélküliségi ráta is tovább csökkent 2016-ban.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly október–decemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 411 ezer fő volt, 152 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 67,5 százalékra emelkedett, a nők foglalkoztatási mutatója javult nagyobb mértékben.

2016-ban a foglalkoztatottak éves átlagos száma 4 millió 352 ezer fő volt, 141 ezer fővel haladta meg a 2015. évit. A 15–64 évesek körében 66,5 százalékos volt a foglalkoztatási ráta, 2,6 százalékponttal magasabb az előző évinél - közölte a KSH a Privátbankárral.

2016. október–decemberben az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 3,6 százalékkal magasabb, 4 millió 411 ezer fő volt. A növekedés teljes mértékben az elsődleges munkaerőpiacon következett be, ugyanis mind a magukat közfoglalkoztatottnak vallók, mind pedig a külföldi telephelyen dolgozók száma csökkent.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 363 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,7 százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 3,0 százalékkal, 2 millió 365 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,6 százalékponttal, 73,9 százalékra nőtt. A 15–64 éves női foglalkoztatottak száma 3,7 százalékkal, 1 millió 998 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,8 százalékponttal, 61,2 százalékra javult.

A 15–24 éves foglalkoztatottak létszáma 310 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,4 százalékponttal, 29,2 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,8 százalékponttal, 82,9 százalékra, utóbbiaké 4,4 százalékponttal, 51,1 százalékra.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,9 százalékponttal, 72,6 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 79,7, a nőknél 65,7 százalék.

A foglalkoztatás szintje a 15–64 évesek körében valamennyi régióban emelkedett, a legjelentősebben, 4,0 százalékponttal az Észak-Alföldön. A foglalkoztatási ráta Közép-Magyarországon volt a legmagasabb (71,7%), Észak-Magyarországon a legalacsonyabb (62,4%). A magas foglal¬koz-tatottsággal jellemezhető Közép-Dunántúlon a foglalkoztatottság szintje minimálisan (0,1 százalékponttal) növekedett, és Nyugat-Dunántúlon is az átlagosnál alacsonyabb volt a növekedés mértéke (1,3 százalékpont).

4,4 százalékra csökkent a munkanélküliség

A KSH adatai szerint tavaly október–decemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 76 ezer fővel, 205 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 4,4 százalékra csökkent.

2016-ban átlagosan 235 ezer fő volt a munkanélküliek száma, 73 ezer fővel kevesebb, mint 2015-ben. A munkanélküliségi ráta 5,1 százalékos értéke 1,7 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

2016. október–decemberben az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 36 ezer fővel, 110 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal, 4,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 40 ezer fővel, 95 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 2,0 százalékponttal, 4,5 százalékra mérséklődött.

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,7 százalékponttal, 11,6 százalékra csökkent, de a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,7 százalékponttal, 3,9 százalékra, míg az utóbbiaké 1,1 százalékponttal, szintén 3,9 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 17,9 hónap; a munkanélküliek 46,6 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

A munkanélküliségi ráta a 15–74 évesek körében minden régióban mérséklődött. A legjelentősebb változás Dél-Alföldön következett be, ahol 2,5 százalékponttal, 4,6 százalékra csökkent a munkanélküliség, illetve Dél-Dunántúlon és Észak-Alföldön, ahol 2,2 százalékpontos csökkenés mellett 5,9 százalék, valamint 8 százalék volt a ráta. A munkanélküliségi ráta Nyugat-Dunántúlon volt a legalacsonyabb (2,1%), míg Észak-Alföldet az átlagot meghaladó javulás ellenére is a legmagasabb ráta jellemezte a régiók között.

2016. január–decemberben az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküliek száma 73 ezer fővel kevesebb, 235 ezer fő volt, míg a munkanélküliségi ráta 5,1 százalékos értéke 1,7 százalékponttal volt alacsonyabb.

A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 34 ezer fővel, 128 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal, 5,1 százalékra csökkent. A munkanélküli nők mutatói a férfiakéinál nagyobb mértékben csökkentek; számuk 39 ezer fővel, 107 ezerre, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,9 százalékponttal, szintén 5,1 százalékra mérséklődött.

A legnagyobb változás a fiatalok körében volt, rátájuk 4,4 százalékponttal, 12,9 százalékra csökkent. A 25–54 évesek és az 55–64 évesek körében közel azonos mértékű, 1,5, illetve 1,4 százalékpontos mérséklődés mellett a munkanélküliségi ráta 4,5, valamint 4,4 százalék volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG