3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben mások a bejutásért tülekednek, sok német elhagyja Németországot, és melegebb éghajlatú vagy olcsóbb országokba költözik. Ennek oka lehet a munkavállalás, de az is, hogy másutt jobban ki lehet jönni a nyugdíjból. Magyarországot viszont nem kedvelik, öt év alatt semmivel sem nőtt az itt élő németek száma.

A 2015-ös év január 1-jén az Eurostat szerint 18 773 német állampolgár élt Magyarországon, mindössze hetvennel több, mint öt évvel korábban, 2010-ben. Sok éves trend tört ezzel meg 2010-ben, 2006-ban ugyanis még csak 10 500-an voltak, 2006 és 2010 között töretlen volt a létszámbővülés.

Pedig lenne miért hozzánk jönniük, főleg az alacsony árak. A német kisnyugdíjasoknak kifejezetten ajánlják Bulgáriát és Magyarországot, mint ahol sokkal jobban ki lehet jönni a német nyugdíjból, ahogy itt írtuk. Az itt tartózkodás oka lehet a nyugdíjas életen kívül persze munkavégzés is, például vegyes vállalatoknál, és biztosan vannak olyanok is, akik korábban elhagyták Magyarországot, német állampolgárságot kaptak, majd hazaköltöztek.

A németek egyébként kivándorlós kedvükben vannak, ebben az öt éves időszakban 111 ezerrel több lett a létszámuk az EU-ban, és átlépte az egymilliót. (Ráadásul néhány fontosabb ország, mint Franciaország, Lengyelország, Luxemburg, Horvátország nem szolgáltatott adatokat.) Romániában 372, Bulgáriában 50 százalékkal nőtt a német állampolgárok száma, igaz, még így is csak pár ezren vannak, jóval kevesebben, mint Magyarországon. A cseheknél viszont közel húszezren élnek, a tendencia ott is növekvő.

Igazán sok német, százezres nagyságrendben azonban Svájcban, Ausztriában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban él. A fejlettebb országokban vélhetően inkább munka miatt, hiszen az Egyesült Királyság és Svájc drága országok.

Ausztriában tudjuk, hogy sok kelet-német dolgozó kapott állást, Spanyolországban talán az éghajlat miatt vannak sokan, ahogy az USA nyugdíjas-paradicsoma is a napfényes Florida. Törökországban is él 63 ezer német állampolgár, ők vélhetően nagyrészt hazatelepült egykori vendégmunkások.

Német állampolgárok Európában
Ország 2010-2015 változás, fő Változás (%) 2010, fő 2015, fő
Belgium -123 -0,3 39 421 39 298
Bulgária 434 52,2 832 1 266
Csehország 5 953 43,2 13 786 19 739
Dánia 1 899 9,0 21 114 23 013
Írország -5 016 -40,0 12 540 7 524
Spanyolország -12 056 -7,7 157 009 144 953
Olaszország 1 068 3,0 35 681 36 749
Magyarország 70 0,4 18 703 18 773
Hollandia 3 395 5,0 68 356 71 751
Ausztria* 42 913 33,6 127 559 170 472
Portugália 138 1,6 8 614 8 752
Románia* 2 643 372,8 709 3 352
Szlovénia 161 21,7 742 903
Szlovákia -388 -9,6 4 038 3 650
Finnország 416 11,5 3 628 4 044
Svédország 645 2,3 27 527 28 172
Egyesült Királyság 18 886 16,5 114 138 133 024
Izland -55 -5,3 1 033 978
Liechtenstein 193 15,1 1 281 1 474
Norvégia 4 290 20,7 20 739 25 029
Svájc 46 175 18,3 251 852 298 027
Összesen 111 641 12,0 929 302 1 040 943
Forrás: Eurostat. *2010 helyett 2009-es adatból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG