3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben az Iszlám Állam azon dolgozik, hogy szépen lassan visszalökje Szíriát és a környező országokat a mélybe, az egyik legszigorúbb királyságban a változás apró szelei fújnak. Kívülről nézve igen kis lépés a szaúd-arábiai, de hosszútávon óriási társadalmi átrendeződés bontakozhat ki. De mi is történt?
Szaúdi nők a szavazóurnáknál. (EPA/AHMED YOSRI)

Szaúd-Arábiában a demokrácia leginkább a kávéjukra hasonlít: kis kiszerelésben jön, de annál nagyobbat üt. Ez akkor is látszott, mikor Ashjan Hindi költőnő a színpadra lépett Dzsiddában. Annak ellenére, hogy a kikötőváros az egyik legnyugatiasabb szaúdi település, a vallási konzervatívok így is megpróbálták elhallgattatni. Azonban a felháborodásuk hiába való volt, a közönség a költőnő mellé állt a nemek közti nyilvános érintkezés tiltásának ellenére is. Pár óra se kellett hozzá, hogy a közösségi média tele legyen az esetről készült videókkal és támogató üzenetekkel – derül ki az Economist cikkéből.

De miért is számít ez?

December 13-án az arab királyságban választások voltak, a szavazóknak a városi tanácsok összetételéről kellett döntenie. Szaúd-Arábiában ez az egyetlen választható politikai hivatal, és itt is csak a tanácsi helyek kétharmadáról szavazhatnak, a harmadik harmadot felülről jelölik ki. Bár a tanácsok nem rendelkeznek igazán nagy hatalommal,  13-án így is valami történelmi dolog ment végbe.

A királyság 83 évnyi története alatt most először szavazhattak és indulhattak nők a választáson. A kampányidőszak nem zajlott zökkenőmentesen, a közel ezer elinduló nőnek nem volt egyszerű dolga, mivel a férfi szavazóikhoz személyesen nem szólhattak hozzá a nemek közti nyilvános érintkezést tiltó rendelet miatt, és arcképes plakátjaikat sem ragaszthatták ki. Az ország belügyminisztériuma minden indulót többször is ellenőrzött, és a konzervatív vallásos csoportok is kiborultak. A Taif városbeli vallási rendőrség odáig ment, hogy kiadott egy röpiratot arról, hogy a nőkre szavazás sérti az iszlám törvényeit.

Kis lépésekkel előre

Szerencsére a szaúdi közvélemény nem velük értett egyet. 106 ezer nő szavazott a választásokon, és húsz tanácsbeli helyen ezentúl már nem férfi fog ülni. Ez azért is nagy szó, mert Szaúd-Arábiában a nők nem vezethetnek, ezért a szavazó és megválasztott nők jó eséllyel családjuk segítségével és támogatásával jutottak el a választásokig. Szintén meglepetés volt, hogy nem csak az olyan liberális városokban születtek női győzelmek, mint Dzsidda, hanem például Madrakában, a zarándokhely Mekka közelében is.

Még ha a megválasztott nők száma kevésnek is tűnik, 2013 óta ez a legnagyobb előrelépés az egyenjogúság felé, akkor a Shura Tanácsban kaptak 30 helyet a nők. A mostani választások eredménye alapján elképzelhető, hogy a kijelölt tanácsi helyekre is több nő kerül majd be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG