3p
Továbbra is az informatika területén fizetnek a legjobban, az egészségügyben a legrosszabbul. A két szféra között háromszoros a különbség.


2016. január–februárban a bruttó átlagkeresetek 5,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a legfisebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral.

Az adatok szerint a növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt.

A nettó keresetek emelkedése – a személyi jövedelemadó mértékének 1 százalékpontos csökkenése következtében – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,5 százalék volt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 248 800 forint volt.

    Hol lehet a legjobban és a legrosszabbul keresni?

    A bruttó átlagkeresetek az információ és kommunikáció gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (489 800 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (149 800 forint).

    A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 136 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 10 300, illetve 10 000 forint. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 165 500 forint volt.

    2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai – elsősorban a kétgyermekes családok esetében – jelentősen módosultak, ami befolyásolta a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 172 600 forintra becsülhető.

    A keresetek alakulása, 2016. január-február

    Szféra

    Összesen

    Közfoglalkoztatottak nélkül

    átlagkereset, forint

    változás az előző év azonos időszakához képest, %

    átlagkereset, forint

    változás az előző év azonos időszakához képest, %

    Bruttó

    Vállalkozások

    262 600

    5,2

    263 900

    5,2

    Költségvetés

    223 200

    7,8

    260 600

    10,0

    Nonprofit szervezetek

    218 400

    2,4

    238 800

    4,5

    Nemzetgazdaság összesen

    248 800

    5,9

    262 200

    6,4

    Ebből:

    közfoglalkoztatottak

    79 200

    –0,2

    x

    x

    Nettó

    Vállalkozások

    174 600

    6,8

    175 500

    6,8

    Költségvetés

    148 400

    9,5

    173 300

    11,7

    Nonprofit szervezetek

    145 200

    4,0

    158 800

    6,1

    Nemzetgazdaság összesen

    165 500

    7,5

    174 400

    8,1

    Ebből:

    közfoglalkoztatottak

    52 600

    1,3

    x

    x

    A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 259 600 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,1 százalék volt.

    A bruttó kereset 5,9  százalékkal nőtt, miközben a nettó kereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,5  százalékkal magasabb lett. A fogyasztói árak 0,6  százalékos növekedése mellett a reálkereset 6,9  százalékkal emelkedett.

    A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 0,1 százalékponttal kisebb ütemben nőttek, mint a bruttó átlagkeresetek.

    2016. január–februárban az előző év azonos időszakához képest a munkajövedelem 5,8  százalékkal magasabb volt - közölte a hivatal.

      LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

      Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
      Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
      Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


      Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

      Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
      Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
      Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
      Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
      Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
      Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
      Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
      Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
      Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
      Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
      Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
      És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
      Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
      Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
      A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
      Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
      Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
      Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
      Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
      Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
      Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
      Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
      Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
      Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
      Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
      Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
      Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
      Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
      Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
      Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
      hírlevél
      Ingatlantájoló
      Együttműködő partnerünk: 4iG