Egy hete huszonhat olasz bankot minősített le a Moody's Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési kondíciókra és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva.
Az olasz statisztikai hivatal (ISTAT) keddi közleménye szerint. Az olasz gazdaság idén mintegy 1,5 százalékkal zsugorodik, jövőre pedig igen szerényen, 0,5 százalékkal nő.
* prognózis
Az ISTAT korábban nem közölt gazdasági előrejelzéseket. Ez azonban rendszeressé válik a jövőben, mert átveszi a felszámolt, államilag finanszírozott ISAE gazdaságkutató ezzel kapcsolatos feladatát.
A kormány optimistább, az IMF és az OECD kevésbé
Mario Monti technokrata kormánya szerényebb, 1,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,9 százalékos, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1,7 százalékos gazdasági zsugorodást vár az idei évre.
Az ISTAT azzal számol, hogy a fogyasztói kiadások 2,1 százalékkal, a beruházások 5,7 százalékkal csökkennek az idén. Az export várhatóan 1,2 százalékkal nő, miközben az import 4,8 százalékkal hanyatlik elsősorban a gyenge belföldi keresletnek a hatására.A statisztikai hivatal előrejelzése szerint jövőre az olasz kivitel 4 százalékkal bővül, míg a belföldi kereslet stagnál.
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




