5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szakszervezetek évértékelője szerint a közmunka nem megoldás, az egykulcsos adó miatt elszakadtak egymástól az emberek, egyértelműen a magas keresetűek jártak jól.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a foglalkoztatási strukturális problémák 2013-ban is fennmaradtak, emellett  sok "helyi trauma", csoportos létszámleépítés volt, siker ugyanakkor, hogy a jövő évi minimálbérek mellett a bérajánlásban is meg tudtak állapodni a szakszervezetek a munkaadókkal

Pataky Péter MTI-nek adott évértékelő interjújában felidézte, hogy az év elején nehezebb volt a helyzet a bértárgyalásokon, mert a múlt év végén nem sikerült bérajánlásban megállapodni, miközben mind a vállalkozások, mind a szakszervezetek hozzászoktak ahhoz, hogy lesz orientáció. Ez szerinte elsősorban a köztulajdonban álló társaságoknál teremtett bizonytalan helyzetet. Az, hogy az idén sikerült bérajánlást elfogadni, azt mutatja: mind a munkaadók, mind a szakszervezetek szerint szükség van az ajánlásra - mondta, hozzátéve: a szakszervezeteknek ennek érdekében kompromisszumkészebbnek kellett lenniük a kötelező bérelemek tekintetében a jövő évi béreket meghatározó tárgyalásokon.

Elmondta: 2013-ra a kötelező bérelemeket más külső feltételrendszerben határozták meg, mint ami végül bekövetkezett; szerencsésen alakult az infláció, ami a várt 5,4 százalék helyett jóval lejjebb ment, így bizonyos jövedelmi kategóriákban "talán érezhető reálkereset-emelkedés volt". Hozzáfűzte: igazán érzékelhető emelkedéshez egy 3-4 százalékos reálpozíció javulás szükséges.

Nem tetszik az MSZSZ-nek az egykulcsos adó

A magyarországi kereseti viszonyokkal az MSZSZ továbbra sem elégedett, úgy vélik, az egykulcsos adórendszer miatt nőttek a jövedelemkülönbségek az alacsony és magas keresetűek között, és bár utóbbiak az igazi nyertesek, az MSZSZ tagsági köréből nagyon kevesen tartoznak ebbe a kategóriába.

Munkához szokott

Pataky Péter kiemelte: az új Munka törvénykönyve hatálya alatt 2013 volt az első teljes év, amely bebizonyította, hogy bár a változások általánosságban nem okoztak keresetcsökkenést, de vannak olyan területek, ahol a munkáltatók éltek azzal a lehetőséggel, hogy az új Mt. alapján - például a munkaszervezéssel kapcsolatos új szabályrendszer, a pótlékok új rendszere, vagy az átlagkereset számítás megváltozása miatt - többet lehet dolgoztatni olcsóbban. Kemény tárgyalásokkal ugyanakkor a szakszervezetek sok helyütt elérték azt, hogy a kollektív szerződés segítségével ellensúlyozzák ezt a hatást, és ne csökkenjenek a keresetek - hangsúlyozta. Pataky Péter szerint itt is komoly problémát jelent a köztulajdonú társaságok ügye, mert e cégeknél az Mt. korlátozza a kollektív megállapodásokat, vagyis az itt dolgozók hátrányt szenvedtek. Mint mondta, több kritikájukat fenntartják az Mt.-vel kapcsolatban, és bíznak abban, hogy jövőre lesz lehetőség néhány pont korrigálására. Példaként említette a köztulajdonú társaságokra vonatkozó diszkriminatív szabályozás megszüntetését, valamint a szabadság kiadását. Kifejtette: a szabadság arra van, hogy a dolgozó elmenjen pihenni, erre pedig kevés az a munkáltatói kötelezettség, hogy egyszer egybefüggő 14 naptári napot kell biztosítani. "A szabadság nem arra van, hogy a munkaadó a munkaszervezési problémáit ezzel oldja meg" - fogalmazott. Pataky Péter szerint ezen kívül úgy kellene módosítani az Mt.-t, hogy a munkáltató javára csak kollektív megállapodással lehessen eltérni a törvénytől, egyénivel ne.

Közmunka=statisztikajavítás

Az MSZSZ elnöke szerint a foglalkoztatási strukturális problémákban továbbra sincs javulás, a munkavállalók számára valódi megélhetést biztosító, közterhet viselő, teljes munkaidős munkahelyek száma nem nőtt, vagy csak minimálisan. "Statisztikát lehet javítani" részmunkaidős, illetve közfoglalkoztatással, ugyanakkor az lenne a fontos a szakszervezetek számára is, hogy a valódi, adófizető foglalkoztatás nőjön, és ebben nem áll jól Magyarország - mondta. Úgy vélte, bár a közmunka átmeneti válságkezelő technikának alkalmas, de nem látszik annak lehetősége, hogy ebből valódi, munkaerő-piaci foglalkoztatás legyen. A közmunkát Pataky Péter szerint kombinálni kell a képzéssel, de nem mindegy milyennel. Megjegyezte: 2013 bebizonyította azt, hogy szükség lenne egy valódi, a foglalkoztatottak számát mutató statisztikára, amit álláspontja szerint a NAV nyilvántartása alapján meg is lehetne csinálni.

Elektronika, élelmiszeripar, szociális terület: tarthatatlan a helyzet

Pataky Péter kifejtette: sok "helyi trauma" volt 2013-ban, így például tömeges létszámleépítések voltak az elektronikai iparban. Ez az ágazat "hektikus", a megrendelésektől függő szektor, és ha nincs megrendelés több ezer embert el lehet küldeni, ami lokális munkaerő-piaci problémákat okoz. Az élelmiszeripar helyzete sem javult az idén, gondok vannak a baromfi-feldolgozás és a húsipar területén - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a gazdákra, hanem a mezőgazdaságban dolgozó munkavállalókra is figyelni kellene; nekik is nehéz évük volt, ráadásul ők a jövedelmi statisztika alján helyezkednek el. A szakszervezeti vezető szerint a szociális területen is tarthatatlan a helyzet, az ott dolgozók rendkívül rossz jövedelmi helyzetben vannak évek óta, és nincs is kilátásuk a helyzet megváltozására, ugyanakkor reméli, hogy a sztrájktárgyalások eredményre vezetnek.

Pataky Péter elmondta: szorgalmazzák, hogy tekintsék át a közalkalmazotti bértáblát, mert már az idei, 114 ezer forintos garantált bérminimum is lefedi annak jelentős részét, a jövő évi 118 ezer forinttal pedig ez még inkább így lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
Makro / Külgazdaság Ennek láttán aligha emeli meg a kalapját Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:16
A magyarok több mint háromnegyede előnyösnek tartja az EU-tagságot.
Makro / Külgazdaság Lecsapja Magyar Péter az Orbán Viktor által feladott magas labdát?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 05:43
Az éves infláció márciusban tovább csökkent, ám az előző havinál mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb érték nem indokolja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kommentárját. Hiszen még így is több európai ország fogyasztóiár-indexe lett alacsonyabb, mint ahányé magasabb. Hogy pontosan hol is áll Magyarország e rangsorban, valamint a jegybanki alapkamatok és a reálkamatok összevetésében, az kiderül lapunk legfrissebb Privátbanki Európai Inflációs Körképéből.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG