3p
Kísérleti jelleggel 370 euróról 500 euróra emeli az Afganisztánba, Nigériába és Marokkóba visszatérő menekülteknek nyújtható támogatást az osztrák menekültügyi hivatal.
Magyarország felől érkezett illegális bevándorlók a magyar-osztrák határ ausztriai oldalán fekvő Nickelsdorf (Miklóshalma) egykori határállomásán tavaly szeptember 10-én. (MTI/EPA/Helmut Fohringer)

Még a jegyet is lefoglalják

Azoknak, akik rögtön vagy a menekültkérelem benyújtását követő három hónapban utaznának vissza, a pénzbeli támogatáson túl elintézik az utazási dokumentumokat, lefoglalják a menetjegyeket és orvosi ellátást is nyújtanak. Ha a menekültek hat hónapos ausztriai tartózkodás után döntenek a hazautazás mellett, akkor csak 50 eurót kapnak. A Szíriába való visszatérést az ottani háborús állapotok miatt nem támogatja a kísérleti programban az osztrák állam.

A hivatal emellett segélyszervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampányba kezd a menekültszállásokon, hogy az embereket a visszatérés lehetőségeiről tájékoztassák.

 

Számokban

Tavaly Ausztriában 89 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, mintegy három és félszer annyit, mint egy évvel korábban. Idén egyre kevesebben akartak Ausztriában maradni: április második hetében több mint ezren, februárban összesen ötezren, januárban hatezren, decemberben 7300-an, novemberben 12 ezren folyamodtak menekültstátusért.

Az év első három hónapjában 890 menekültet utasítottak ki Ausztriából és küldtek vissza származási országukba. Ugyanebben az időszakban mintegy kétezren tértek vissza önként saját hazájukba. A menekültügyi hivatal szóvivője, Wolfgang Taucher szerint a célzott támogatással az önkéntesen hazatérők számát jelentősen növelni tudják majd.

Illúziókkal jönnek

Taucher a Kurier című osztrák lapnak nyilatkozva elmondta: a legtöbb menekült csalódott, és nem lát esélyt a boldogulásra. A szóvivő úgy vélte: sokan túlzott várakozásokkal jönnek Európába, az embercsempészek ugyanis hamis reményeket keltenek bennük, a menekültszálláson azonban kétségbeesve szembesülnek a valósággal, sokan a hazájukat és a megszokott szociális közegüket hiányolják.

Az utóbbi időben nőtt a hazatérők miatt Ausztriából indított repülőjáratok száma. Míg 2014-ben 13, 2015-ben 35 ilyen járat indult, addig 2016 első negyedévében 13 alkalommal szervezték meg a hazatérők útját. Januártól márciusig több mint 600 iraki, mintegy 300 iráni és 300 afgán állampolgár tért vissza ilyen módon Ausztriából a hazájába.

A Kurier című lap információja szerint ez a megoldás, a visszatérők támogatása még mindig olcsóbb az államnak, mintha rendőrségi kísérettel kellene kitoloncolni az embereket. A lap szerint kérdés, hogy mennyire éri meg ez a lehetőség a menekülteknek, amikor sokkal több pénzt fizettek az embercsempészeknek, hogy Európába jussanak.

Nincsenek meg az eszközeik

A Der Standard című osztrák lapnak legutóbb nyilatkozó menekültügyi szakértő szerint az emberek kétezer és ötezer dollár (nagyjából félmillió és másfél millió forint) közötti összeget fizetnek, hogy Egyiptomból Olaszországba utazhassanak.

A korábbi osztrák politikusi nyilatkozatok szerint a kitoloncolás azért is nehéz, mert hiányoznak az ehhez szükséges kétoldalú megállapodások vagy az érintett országok nem hajlandók visszafogadni az embereket. Ezért az osztrák külügyi tárca megkezdte a visszafogadási szerződések újratárgyalását. Ausztria diplomáciai sikerként értékeli, hogy Marokkó vonakodott visszafogadni a hazatérőket, legutóbb mégis négy elítélt bűnözőt küldhettek vissza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG