3p
Egyre jobban ki vagyunk téve a külpiaci folyamatoknak, Magyarországon az egyik legnagyobb az export aránya a GDP-hez képest. Csak Szlovákia, az alig megyényi Luxemburg és talán Írország előz meg bennünket. De igazán a sok éves grafikon meglepő.

„Magyarország kicsi, nyitott gazdaság, erősen ki van téve a külpiaci folyamatoknak” – hallhattuk már ezerszer is a hírmagyarázatokban vagy a politikusoktól. Az Eurostat ma tett közzé idősorokat az EU globalizációjának mértékéről. Utalnak rá, hogy fontos a globalizáció mérése, mert célunk a nemzetközi versenyben való helytállás, tudnunk kell, hol tartunk.

A globalizációt mérik többek között az export és import mértékével, a közvetlentőke-import (azaz a külföldi tőkebefektetések) és tőkeexport nagyságával, a multinacionális vállalatok foglalkoztatási és értékteremtési képességével, 12 mutatót használnak. Ezek közül mi most az exportot ábrázoltuk grafikonunkon, amelynek ha a GDP-re vetített aránya magas, akkor az ország jobban globalizálódott, és nyilván erősebben van kitéve a külpiacoknak.

Eszerint Magyarország az elsők között van az EU-ban, mégpedig valószínűleg a negyedik helyen, azért csak valószínűleg, mert egyedüliként Írország esetében 2012-es adatot voltunk kénytelenek használni. Ám az ír adat abban az évben is sokkal magasabb volt a miénknél, valószínűtlen, hogy azóta durva visszaesés következett volna be náluk. Térségünkből, a volt szocialista országok közül csak Szlovákia előz meg bennünket egy kicsit. Az első helyezett Luxemburg esete pedig speciális, hiszen egy félmilliós, alig megyényi országról van szó, amely viszont cégalapító- és adóparadicsom, nemzetközi pénzügyi központ.

De nyilvánvalóan nem csak a méret számít, hanem a technika is. Izland területe nagyobb, de lélekszáma csak mintegy 340 ezer fő, két nagyobb vidéki városunk lakosságának megfelelő.  Mégis sokkal kevésbé nyitott, mint Magyarország, az export 60 százaléka hal.

Hasonló a helyzet egy másik szigettel, Ciprussal is, ahol csak 45 százalék az export aránya. A szintén eléggé kicsi szigeten, Máltán viszont 93 százalék az export, majdnem annyi, mint Magyarországon. A volt szocialista országok többségénél magas az export aránya, ethát történelmi okai is lehetnek.

Alapvetően a nagy országok kevésé nyitottak, mint az USA vagy Japán, Európában Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország. Nem csoda, hiszen ha valamit 500 kilométerre kell elszállítani a gyárból, az Magyarországon már biztosan export, Németországban esetleg csak egy másik tartomány. Vagy ha Texasból Floridába, esetleg a Szlovákia nagyságú Katalóniából Andalúziába eladni valamit exportnak számítana, megint másképp néznének ki a statisztikák.

Az export szintje függ a technológiai fejlettségtől, a húzóágazatoktól is. Magyarországon főleg az autógyárak viszik mostanában az exportot, amelyek azonban sok importált alkatrészt is beépítenek a gyártmányba. Másutt esetleg alacsonyabb az export szintje, de kisebb az import is, több az exportban a hozzáadott érték. A Magyarországra szintén jellemző agrártermékek importtartalma általában alacsony, egyes esetekben nulla.

De ami igazán meglepő, az az export arányának időbeli változása. Az Eurostat adatbázisa 1991-től tartalmaz magyarországi és 1995-től EU-s adatokat. Az EU exportja is másfélszesére nőtt ezen idő alatt, a GDP 30 százalékáról 45 százalékára. Ám a hazai (zöld vonal a második grafikonon) egyenesen megháromszorozódott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG