2p
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) becslése szerint tavaly a dolgozónkénti teljes munkaerőköltség 6,3 százalékkal, 329 ezer forintra nőtt Magyarországon.

A napi.hu szerint a versenyszférában (a legalább ötfős vállalkozások körében) a munkajövedelem 9,3 százalékkal nőtt, a szociális költség 8,8 százalékkal emelkedett. A költségvetési szférában 4,4 százalékkal csökkent az átlagos munkajövedelem, miután 2013-ben is dinamikusan, 26,6 százalékkal nőtt az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A havi munkaerőköltség összetétele 2013-ban. Forrás: napi.hu/KSH


A közfoglalkoztatottak hatását kiszűrve 2013-ban az átlagos havi munkajövedelem 240 ezer forintra volt becsülhető a KSH szerint, ami 11,1 százalékkal magasabb, mint a teljes költségvetésre vonatkozó átlag.

31 ezer forinttal több, mint 2012-ben

Összességében a közfoglalkoztatottak bérének figyelmen kívül hagyásával a havi munkaerőköltség 295 ezer helyett 326 ezer forintot tett ki a közszférában 2013-ban. Így mindent figyelembe véve tavaly a bruttó munkajövedelem 6,1, a szociális költségek 7,4 százalékkal emelkedtek, az egyéb költségek pedig 1,9 százalékkal mérséklődtek 2012-höz viszonyítva.

A KSH számításai szerint 2012-ben a havi átlagos munkaerőköltség 312,4 ezer forint volt, ezen belül a közszférárában 283 ezer, a versenyszférában 327,7 ezer forint. A 2012-es adatok szerint a munkaerőköltségből a munkajövedelmek részaránya 75,1 százalék volt, a szociális költségeké 22,3, a képzés és más költségelemek súlya pedig alig 2,6 százalékra rúgott.

A munkaerőköltség minden olyan, a munkáltatót terhelő kötelezettséget felölel, amely a munkaerő alkalmazásával kapcsolatosan felmerül. Így tartalmazza:

- a munkavállalók munkájának ellenértékeként kifizetett összeget (kereset),
- a nyugdíj- és egészségbiztosítás munkáltató által átvállalt terheit, hozzájárulását a munkanélküliség kezeléséhez, hozzájárulását a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását szolgáló alapokhoz,
- a különféle természetbeni és szociális juttatásokat,
- a költségtérítéseket és a továbbképzéssel kapcsolatos költségeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG