2p
Az államtitkár szerint sok közmunkás számára áll nyitva az út a közszférába. Czomba Sándor a bérek emelkedésére is adott magyarázatot.
MTI Fotó: Bugány János

Az ároktisztítás után is lehet valaki köztisztviselő?

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint sok olyan közfoglalkoztatott van, aki munkája elismeréseként később közalkalmazott, vagy köztisztviselő lesz.

Czomba az M1-en arról is beszélt, hogy ennek fordítottját a jogszabályok egyértelműen tiltják, vagyis közfoglalkoztatottat nem lehet olyan munkakörben foglalkoztatni, ahol közalkalmazottak vagy köz-, illetve kormánytisztviselők is dolgoznak.

(A legsikeresebb közmunkás egyébként eddigi ismereteink szerint nem a közszférában, hanem a versenyszférában landolt: emlékezetes, hogy Orgován Béla egészen a Quaestor vezérigazgatói székéig vitte...)

Ezért ugrottak a kormány szerint a reálbérek

Czomba Sándor emellett megerősítette, hogy a gazdasági növekedés, a kereslet bővülése és az alacsony infláció teszi lehetővé a reálbérek közel 4 százalékos növekedését. A bérek alakulására szintén kedvezően hatott a munkahelyvédelmi akcióterv, az adó- és járulékrendszer átalakítása, valamint a sokféle foglalkoztatási támogatás - fűzte hozzá.

Magyar fizetések: tényleg jövünk fel

A legfrissebb adatok szerint a közmunka nélküli bruttó átlagbér 260 ezer forint, az ehhez tartozó nettó összeg 170 ezer forint, ha a személyi jövedelemadóban érvényesíthető gyermekkedvezményt is számítjuk, ez kb. 176 ezer forint. A jelenlegi 310 körüli árfolyammal számolva ez kb. 570 euró. Az általunk irigyelt országokban ez az érték 2000 euró körül van, így a miénk ennek csak 28-29 százaléka - pedig a helyzet ennél azért jobb. Mikorra érhetik el a magyar fizetések a német bérek felét? Összeállításunk >>

Az államtitkár külön kitért a versenyszektor kedvező helyzetére, ahol 45 ezerrel nőtt a foglalkoztatotti létszám, az itt mért reáljövedelmek pedig majd 5 százalékkal emelkedtek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG