2p
A kormány szerint a minőségi oktatás elsősorban nem rajtuk múlik.
(Fotó: Diákhitel Központ)

Az új felsőoktatási képzési szerkezettel kapcsolatos koordinációért felelős miniszteri biztos szerint a kormány jelentősen több forrást fordít a felsőoktatásra, mint három-négy évvel ezelőtt, de jó minőségű felsőoktatást nem a kormány, hanem az egyetemek, főiskolák tudnak megvalósítani.

Maruzsa Zoltán a Magyar felsőoktatás 2016 - Helyzetkép: várakozások és eredmények címmel rendezett konferencián elmondta, hogy a Fokozatváltás a felsőoktatásban elnevezésű stratégia 60 célkitűzést, 200 akciót tartalmaz.

A múlt év jelentős eredményei között említette az intézmények tartozásállományának alakulását. Decemberben ezt 2,6 milliárdra tornázták le, ami egy 600 milliárdos rendszerben szinte a nullához közelítő összeget jelent.

Kitért a PPP-projektek kiváltására is: tavaly 12 projektet váltottak ki 29 milliárdos értékben, idén ez is folytatódik. Ezekről itt írtunk. >>>

Azért nem minden szép és jó

Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke arról beszélt, hogy a partnerség nem úgy működik, mint másfél évvel ezelőtt. A kancellári rendszert úgy értékelte: ha azt veszik, hogy ma konszolidált a felsőoktatás, akkor sikeres, de a végeredménynek kell jónak lennie. A konzisztóriumokat korábban kifejezetten támogatta, ugyanakkor szerinte ma a felsőoktatás a 80-as, 90-es évek szemlélete szerint működik.

Minden intézmény a gúzsba kötve táncolás művészetét mutatja be - fogalmazott. Az, hogy több forrást kaptak a felsőoktatási intézmények, jó, de ettől még önmagában nem lett jobb a felsőoktatás. A gazdálkodás területén felvetette - állami szerepvállalással - egyfajta tőkeemelés megvalósítását.

Címkék: Karrier Egyetem PPP

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG