5p
Aki úgy gondolja, a fiatalok csak lazáznak és alibiznek a munkahelyükön, és igazából ott lógnak, ahol csak tudnak, nagyot tévedhet: egy friss kutatás szerint épp a legfiatalabbak azok, akik a leginkább munkamániásnak mondhatóak. Amellett, hogy a szabadságukat is hajlandóak feláldozni a cégért, nagyon túlértékelik saját fontosságukat az Y-generáció tagjai.

A fiatalok a munka mártírjainak érzik magukat

Sok kutatás sok mindent vizsgált már az Y-generáció tagjairól, tudjuk, hogy mindent a mobiljukon intéznek, hogy már digitális bennszülötteknek minősülnek – a róluk kialakult általános képnek azonban nem igazán része az, hogy különösebben sokat dolgoznának, nem emlegetik őket úgy, mint  a legkeményebben melózó generáció.

A Harvard Business Review azonban most egy friss kutatást idéz, amelyet az Egyesült Államokban végzett a Project:Time Off és a GfK. Eszerint az Y-generáció tagjai sokkal inkább látják magukat  - egyébként meglehetősen büszkén – a munka mártírjainak (akik feláldozzák magukat a cégért), mint más generációk, és sokkal kisebb valószínűséggel veszik ki a rendes szabadságukat.

Az Y-generáció tagjai az alábbi állításokkal kiemelkedő arányban értenek egyet:

  • „Senki más nem tudja elvégezni a munkámat a cégnél, amíg távol vagyok.”
  • „Teljes elkötelezettséget szeretnék mutatni a cégem és a munkám felé.”
  • „Nem akarom, hogy mások pótolhatónak tartsanak.”
  • „Bűntudatom van, ha fizetett szabadságra megyek.”

A „munkaügyi mártírok” 43 százaléka Y-generációs – pedig az összes válaszadónak csak 29 százaléka tartozott ebbe a kor-kategóriába. Ráadásul abban is vezetnek, hogy mennyire szeretnék, hogy a munka mártírjainak lássák őket.

Ki tartozik az Y generációba?

A Pew Research Center kutatóintézet az 1946 és 1964 között születetteket hívja Baby Boomereknek, az 1965-1980-ig születettek az X generáció, míg az 1981 és 1997 között születettek az Y generáció tagjai (angol nyelvterületen Millennials) – ezeket a kategóriákat használta a mostani felmérés is.

Az Y jelenleg az Egyesült Államok legnépesebb generációja, ma már ők adják a legtöbb munkavállalót az országnak.

Elbukott szabadságok - fölöslegesen?

Az, hogy ez a korosztály a leginkább munkamániás, meglátszik a szabadsághoz való hozzáállásukon is: körükben a legnagyobb annak a valószínűsége, hogy elbukják a nekik jogosan járó fizetett szabadságukat, mert inkább dolgoznak helyette. Számukra pedig ez különösen kellemetlen lehet: mivel fiatalabbak a többi munkatársnál, eleve kevesebb szabadnapot biztosít számukra a rendszer. (Az amerikai munkajog persze más, mint a magyar, a szabadságok kiadásának rendje is eltér – nálunk elvileg csak elég macerásan lehet következő évre átvinni, pénzre váltani pedig csak akkor, ha megszűnik a munkaviszony; ki kell adni/venni a szabadnapokat, és kész. Ennek ellenére a gyakorlat még ma is eltér a papíron vezetett elmélettől.)

A P:TO egy másik kutatása pedig épp arról szól: a cégvezetők egyáltalán nem bánják, ha a dolgozók szabadságra mennek. Egy korábbi felmérésben 80 százalékuk azt válaszolta, a szabadság segít abban, hogy a csapat energiája ne csökkenjen, 67 százalék szerint pedig még a termelékenységet is növeli a vakáció.  Ez a pozitív üzenet mondjuk nem annyira megy át a dolgozóknak: kétharmaduk szerint negatívan, vagy legfeljebb vegyesen kommentálják a főnökeik, amikor bejelentik, hogy fizetett szabadságra mennek, vagy nem is mondanak semmit – pozitív üzenet mindenesetre nem nagyon jött át a vezetés felől.

Túl nagyra tartják magukat a fiatalok?

Egyik részről nem szabad figyelmen kívül hagyni a különböző korosztályok összehasonlításakor azt a tényt, hogy az Y-generációsok egyszerűen csak fiatalabbak, mint a többiek – a különbségek egy része így az idő elteltével (magyarán ha megöregednek), egyszerűen eltűnik. Vannak azonban olyan szignifikáns eltérések, amelyek a két idősebb generáció között például nincsenek meg - nem lehet azzal elintézni, hogy majd kinövik. Ilyen az a tény, hogy mennyire nagyra értékelik saját fontosságukat a fiatalok – vagy ahogy a Project:Time Off szakértője mondja, mennyire túlértékelik azt. Nem reális az a látásmód, hogy nélkülözhetetlennek gondolják magukat, úgy vélik, senki sem tudja ellátni helyettük munkájukat. Ebben tehát valóban különbözhet a generáció a korábbiaktól.

Ez a munkanap soha nem érhet véget

Arra, hogy a szabadidőt milyen nagy mértékben áldozzák fel a fiatalok a munka oltárán, az okostelefonok és az internet lehet az egyik magyarázat. Régen a munkaidő végén felálltak az emberek az asztaltól, és azt mondták, mára bezár a bazár. Az Y azonban az első teljes mértékben online generáció, már az első munkanapjukon is létezett az e-mail, ami a munkaidőtől függetlenül bármikor beeshet a zsebben lévő mobilra.

Az Y-generáció tagjai közül a legtöbben egy nehéz (világ)gazdasági helyzetben álltak munkába – vagy a dotcom-válság vagy a világgazdasági válság idején. Talán ennek tudható be, hogy ők félnek a legjobban attól, hogy a szabadság kivételét egy fizetésemelés vagy előléptetés bánhatja, 20 százalékuk szerint akár a munkájukat is elveszíthetik, ha tényleg annyit pihennek, amennyi jár. Amerikában (ahogy egyébként Magyarországon is) ez a generáció rendelkezik a legnagyobb összegű diákhitellel, így aztán a munkahely elveszítésétől való félelem is nagyobb lehet.

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG