1p
2008 márciusa óta nem látott mélypontra esett az elmúlt héten azon amerikaiak száma, akik először folyamodtak munkanélküli segélyért. Az amerikai munkaerőpiac az elmúlt hónapokban a javulás egyértelmű jeleit mutatja. Egyre kevesebb az elbocsátás és új munkahelyek is szép számmal születnek. A munkanélküliségi ráta ugyanakkor még mindig nagyon magas a válság előtti szinthez képest.

Az elmúlt hónapban a várakozásoknál jobban, 8,3 százalékra esett vissza a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban. Ez jelentős csökkenés a megelőző hónapokhoz képest, ugyanakkor messze meghaladja a válság előtti 4 – 5 százalékot. Az elmúlt havi adatok viszont a helyzet javulását mutatják, egyre kevesebb az elbocsátás és a legkülönbözőbb szektorokban érzékelhető a munkaerő-kereslet erősödése.

Múlt héten 13 ezerrel csökkent az először segélyt kérők száma, 348 ezerre, ez 2008 márciusa óta a legalacsonyabb szám. Akkor az amerikai gazdaság még a recesszió korai szakaszában járt – emlékeztet a Bloomberg. Az előzetes várakozások átlaga enyhe emelkedést vetített előre. A négyhetes mozgóátlag, amelynek segítségével könnyebb kiszűrni a szezonális hatásokat, szintén alátámasztja a csökkenő trendet. A munkaerő-toborzás tovább fokozódott.

A legnagyobb gond azonban még mindig a ráta magas szintje, amit elemzők szerint még hosszú évekbe telik a válság előtti szint környékére szorítani. A korábbi amerikai recesszió 2001-es vége és a 2007-2009-es újabb lassulás között az átlagos amerikai munkanélküliségi ráta 3,8 százalék és 6,2 százalék között mozgott. A folyamatban levő kérelmek száma is nagyon magas maradt, 3,43 millió, bár itt is lassú csökkenés látszik. Az elmúlt hét végén 7,68 millió amerikainak járt valamilyen állami juttatás a munkanélküliség miatt. Ez a szám viszont 18304-gyel nagyobb, mint a megelőző heti adat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG