1p
A foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a nagy rendszereket érintő problémák megoldása érdekében tartósan négymillió fölé kell emelni a foglalkoztatottak számát.
Ahogy a Privátbankár megírta, idén február-április napi 54 fővel csökkent a munkanélküliség.  Ebben az időszakban így is több mint 130 ezerrel maradt el a foglalkoztatottság a Czomba Sándor ismertette tervekhez képest. Részletek >>
Czomba Sándor

"Ha (...) nem tudjuk tartósan négymillió fölé emelni a foglalkoztatottak számát, nem tudjuk majd kezelni a szociális és nyugdíjrendszert érintő, régóta magunk előtt görgetett problémákat" - mondta Czomba Sándor Tatán, a foglalkoztatást elősegítő uniós programokról tartott előadásában.

Közölte, egyre több uniós forrást vonnak be a foglakoztatás elősegítésére: míg 2010-ben a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 20 százaléka származott közösségi forrásokból, addig mára az arány 50 százalékos.

Gazdaságélénkítés nélkül nem megy

Az államtitkár tájékoztatása szerint az unióban Magyarországgal együtt öt állam tudta visszavinni a foglalkoztatás szintjét a válság előtti szintre. A statisztikák szerint 36 hónapja folyamatosan nő a foglalkoztatás, a közfoglalkoztatottak száma 70 ezer.

Megjegyezte: a gazdaság stagnálása mellett "a foglalkoztatáspolitikai rendszerünk lassan ki fog merülni. Ha nincs gazdasági élénkítés, a foglalkoztatottságot nem lehet növelni". Ígéretesnek nevezte azt a kormányzati szándékot, hogy hogy míg az előző uniós ciklusban az ország az EU-s források 17 százalékát fordította a gazdaság élénkítésére, addig 2014 és 2020 között 60 százalék lesz ez az arány.

Czomba Sándor elmondta, a munkahelyvédelmi akciótervvel 1,2 millió embert kívántak elérni; már 800 ezren vesznek részt a programban, és 36 ezer új munkahelyet teremtettek.

A konferencián előadást tartott Farkas Flórián, aki jelezte, hogy a cigányság közfoglalkoztatását 365 koordinátor támogatja, tevékenységüknek is köszönhető, hogy 53 400 roma dolgozik a programban. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke elismeréssel szólt az ezer roma asszonyt érintő országos képzésről, amelyre négyezren jelentkezett.

Több programot indítottak

A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója arról beszélt, hogy a megyében a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatására indított program 2011 májusában kezdődött és 2015-ig tart. A négyéves időtartamra 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre, idén 900 millió forintot fordítanak a programra.

Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint 2013 júniusáig 2675 munkakeresőt helyeztek el a versenyszférában, képzési támogatásban 1301 ember részesült. Kizárólag olyan képzések indultak, amelyeket konkrét munkáltatói szándék támasztott alá. A tanfolyamok között meghatározó volt a feldolgozóipar és az autóipari beszállítók igénye, 48 fő kapott CNC-forgácsoló képzést, 38 embert AWI hegesztővé képeztek.

A roma integráció elősegítése érdekében az általános iskola 7. és 8. osztályainak elvégzését támogatták, illetve a végzetteket további szakképzés elsajátításához segítették. A programban eddig 443 roma kapcsolódott be, ez az összes résztvevő 17 százalékát jelenti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG