2p
Feltehetően az államnak dolgozó kínai hackerek sikerrel törtek be az amerikai Office of Personal Management nevű hivatal számítógépes rendszerébe.

Ez azért nagyon kínos, mert így megszerezték négymillió szövetségi munkavállaló adatait. A behatolás decemberben történt, az esetet áprilisban vették észre, azóta nagy a kapkodás a hatóságok háza táján.

Ez már a második jelentős külföldi hackertámadás volt amerikai szövetségi hivatalok ellen az utóbbi időben; tavaly a Fehér Ház és a Külügyminisztérium levelezőrendszerébe jutottak be orosz hackerek.

Későn vették észre

A behatolás valamikor tavaly decemberben történt, de a támadás tényét csak a hivatal most bevezetett új biztonsági rendszere észlelte.

Az azóta elvégzett vizsgálatok magukat megnevezni nem kívánó szakértők szerint azt bizonyítják, hogy ugyanaz az állami kötődésű kínai hackercsapat tehető felelőssé a támadásért, amelyik tavaly feltörte az Anthem egészségbiztosítási óriás rendszerét.

A hackerek fő célpontja

Nem kétséges, hogy az Egyesült Államok számára a kiberbűnözés és az adatvesztés megállítása az egyik legnagyobb kihívás a következő években – mondja az esetről Sallai György, a KPMG információbiztonsági tanácsadó csoportjának vezetője.

A kínai és az orosz hackerek a legaktívabbak a világon, jól behatárolt célterületen mozogva kényes információkat próbálnak megszerezni nagy szakmai tudással és profi eszközökkel. Az Egyesült Államok, és azon belül a kormányzati intézmények, természetesen kiemelt célpontot jelentenek számukra, és tanulságos, hogy itt is magánemberek személyes adatait támadták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG