3p
Van, aki szerint a Telekom gyorsjelentése felemásra sikerült, más szerint a várakozásoknak megfelelő volt, a papír mindenesetre esett, akárcsak a legtöbb európai részvény. A görög helyzeten, az emelkedő kötvényhozamokon túl a gyenge német GDP-adat is nyomasztotta az európai tőzsdéket. A forint gyengécske, az OTP viszont megtáltosodott.

 

Ismét negatív volt a hangulat az európai részvénypiacokon, de legalább kevésbé, mint kedden. A már szinte megszokott görög problémákon és a relatíve magasan ragadt kötvényhozamokon kívül most a várakozásoktól elmaradó német GDP is lelombozta a kedélyeket, főleg, hogy a németek feltehetően a kínaiak miatt lassulnak.

 

Bár a hivatalos kínai statisztikák elég magas növekedést mutatnak, ennek valóságtartalmában sok szakértő kételkedik, és közvetett számokból próbál következtetéseket levonni. A visszaeső német növekedés nekünk is rossz hír, hiszen gazdaságunk nagy mértékben függ a németekétől.

A britek és a franciák örültek

A német DAX egész délután lefelé tartott, este hat körül egy százalékos mínuszban volt. A többi európai mutató általában kevésbé gyengült, így az EuroStoxx 50 index csak 0,6 százalékos veszteséget mutatott. A briteknél viszont optimizmus honol, ismét emelkedet a tőzsdeindexük. A francia GDP is jobban nőtt a vártnál, a CAC index így csak 0,3 százalékkal esett.

Az OTP kilőtt, a Mol lehúzta

A BUX index sem tudta magát kivonni a rossz hangulat alól, több mint egy százalékos mínuszban is volt a nap közepén, azután az OTP kicsit visszarántotta. A bankpapír ugyanis fél négykor ütemes erősödésnek indult, és a nap végére 1,8 százalékos emelkedést hozott össze, 6010 forintos záróárral. A cégnek pénteken hajnalban várható a gyorsjelentése.

További árfolyamok>>>

A gyorsjelentés után álló Magyar Telekom egy százalékot esett, a Richter több mint másfelet, de igazán a Mol húzta vissza az indexet 2,6 százalékos eséssel. Ez 14 890 forintos árszintet jelentett. (Megvan a Mol osztaléka is, részvényenként 485,49 forint.)

Gyengült a dollár és a forint

A forint változatlanul gyengécske volt, kora este 307,70 forinton állt az euró árfolyama. A 308,20 forint, a 200 napos mozgóátlag a szakemberek szerint azonban komoly ellenállás lehet. A dollár ismét komolyan gyengült, 1,3 százalékkal, 1,1370-ig az euróval szemben. Drágult a kőolaj és a nemesfémek is, különösen kilőtt az ezüst, közel négy százalékkal 17,20 dollárig szaladt az ára.

„Az, hogy a német GDP elmaradt a várakozásoktól rossz hír a magyar gazdaság számára” – írta az Erste Befektetési Zrt. hírlevele. „Mindenestre a magyar GDP jól teljesített az első negyedévben, de kockázatokat hordoz az elkövetkező negyedévre” – folytatják. A Magyar Telekom szerintük a várakozásoknak megfelelő eredményt publikált.

További árfolyamok>>>

Nem kéne árfolyamhatást okoznia

Az viszont, hogy megszünteti a lakossági gázértékesítést, szerintük egyrészről negatívan hat az ügyfélmegtartás szempontjából. Ugyanakkor „csökkenti az eredményben a lefelé mutató kockázatokat, a potenciális veszteségforrás megszüntetése által. Így az eredménynek nem kellene árfolyamhatást hoznia” – teszik hozzá.

A KBC Equitas elemzése szerint viszont a Telekom jelentése „felemásra sikerült”. Miután felhagy a lakossági szegmensben a gázszolgáltatással, „az árbevétel egyik motorjától is megválik a telekomcég, amely így rövid és középtávon is a bevételek stagnálásával számol. Ráadásul mindeközben újabb csúcsra emelkedett a társaság nettó eladósodottsági rátája” – írják.

Az amerikai indexek szerény erősödéssel nyitottak szerdán.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG