4p
Gyakori kérdés, hogy milyen szinten egyensúlyi egy deviza árfolyama egy vagy több másikhoz képest. A forintot egyértelműen alulértékeltnek tartjuk, amit leginkább az éves szinten 10 milliárd euró körüli exporttöbbletünk mutat. Zárt munkaerőpiac mellett ez nem is okozna gondot, de miután emiatt euróban a jövedelmek is alacsonyak, nagy a munkaerő elvándorlás.

Hová tűnik a sok euró?

A forint reális egyensúlyi árfolyamát többféle számítás szerint lehet megbecsülni, sőt azt is mondhatnánk, hogy ott egyensúlyi, ahol az exportunk és az importunk egyensúlyban van. Ha ez utóbbi a meghatározó, akkor a forint elkezdene felértékelődni, és ez egész addig tartana, amíg a külgazdasági mérlegünk ki nem egyenlítődik. Felmerül a kérdés, hogy miért nem történik ez meg? Hová tűnik az évi 10 milliárd euró többlet a piacon?

Nos, a kérdésre pontos választ adni nehéz. Egyrészt az elmúlt években az ország devizaadósságának jelentős részét lecserélte forint adósságra, ami a devizaalapú lakáshitelek forintosításával együtt olyan óriási devizakeresletet jelent, ami több évi exporttöbblettel egyenértékű. Nem zárható ki, hogy a jegybank beavatkozik, és menedzseli ezt a folyamatot, de ennek részleteiről nem nyilatkoznak, hisz nem akarják befolyásolni a piacot. Erre a kérdésre akkor fogunk választ kapni, ha a devizaadósság aránya már egy ideje nem csökken tovább, és a devizatartalék sem nő jelentősen. Ekkor az évi 10 milliárd eurós többlet vélhetően felfelé fogja indítani a forint árfolyamát.

Vásárlóerő

Igen ám, de ha megindulna a felértékelődés, meddig tarthatna? Azt, hogy a külgazdasági egyensúly hol állna be, becsülni sem lehet, viszont érdekes számításokat végezhetünk, hogy hol lenne az árfolyam, ha árszínvonalunk megegyezne bizonyos, az összehasonlítás tárgyát képező országokéval. Az IMF folyamatosan számolja a vásárlóerő-paritást, vagyis megnézi, mely országokban mekkora az árszínvonal, és ezeket összehasonlítja dollárban.

A legegyszerűbb azt megnézni, hogy is áll a nemzeti össztermékünk, vagyis a GDP nominálisan és vásárlóerő-paritással kiigazítva. Kezdjük az összehasonlítást Németországgal. a német nominális egy főre jutó GDP 41 ezer dollár, a magyar mindössze 12 ezer. Vásárlóerő paritáson viszont sokkal szebb a kép: a német adat 47,5 ezer, a magyar 26,5 ezer dollár, vagyis a magyar adat 55 százaléka a németnek. Ha elfogadjuk, hogy az adat többé-kevésbé jól méri a tényleges helyzetet, akkor magyar gazdaság teljesítménye és így az életszínvonal nagyjából a német 55 százalékán áll. Ha így lenne, feltehetően a bérszínvonalban is ez lenne az arány.

Német szint

Vajon reális lenne-e, hogy a forint annyira felértékelődjön, hogy az árszínvonalunk megegyezzen a némettel? A tényleges fejlettségbeli különbség miatt ez megterhelő lenne a magyar gazdaságnak, de azért érdekességképpen számoljuk ki, hogy ez milyen forintárfolyamot és bérszínvonalat jelentene. A német vásárlóerő-paritáson számolt adat 55 százaléka 22,5 ezer dollár, tehát a magyar 12 ezres adatnak eddig kellene emelkednie, közel a duplájára.

Ehhez a forintban kifejezett euró árfolyamnak majdnem feleződnie kellene, a jelenlegi 310-el szemben csak 170 forintba kerülne egy euró. Érdekességképpen: idén a közfoglalkoztatottak nélküli várható nettó átlagkereset 200 ezer forint lesz, ami ezen az árfolyamon 1200 eurót jelentene, ami valóban elérné a német szint bő felét.

Görög és portugál helyzet

Vessük össze ezek után a magyar helyzetet a göröggel és a portugállal. Vásárlóerő-paritáson a két ország egy főre jutó GDP-je ugyanakkora, mint a miénk, tehát egyformán fejlettek vagyunk ezzel a két országgal. Nominálisan azonban az övék 50 százalékkal több, vagyis az árszínvonaluk ennyivel magasabb mint a miénk, azonos fejlettség mellett. Végezzünk egy számítást, mi lenne, ha a forint árfolyam hozzájuk igazodna? Ekkor az euróban mért forintárfolyam 200-210 körül lenne, a nettó átlagbér 1000 euró, még mindig egész jó.

Felmerül a kérdés, hogy ha azonos szinten vagyunk velük, reális lenne-e az azonos árszínvonal is? A válasz nemleges, mert mind a két ország szenved az árak és bérek túlzott mértékétől (Görögország persze jobban), de nem tudnak leértékelni, mivel nincs önálló valutájuk. A reális árfolyam így valahol a kettő között lehet, durva becsléssel 260-270 forint körüli eurónál. Ez a jelenlegi szintről csak nagyjából 15 százalék, nem irreális mérték, ha egyszer erősödő trendbe lép a hazai valuta. Persze ha az ország tényleges fejlettségnek lemaradása időközben csökken a némethez képest, akkor ez értelemszerűen még erősebb forintárfolyamot indokol.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG