5p
Szakmai fórumot szervezett a Budapesti Értéktőzsde.
Egy kereskedő figyeli a zuhanó tőzsdei árfolyamokat a tajvani tőzsdén, miután kiderült: Nagy-Britanniában győztek a brexit-pártiak a népszavazáson. Fotó: EPA / David Chang

A tőzsde egyebek mellett a befektetői kapcsolattartással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket járta körül neves szakemberek segítségével. Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója nyitóelőadásában elmondta, hogy a tőzsdéhez érkező befektetői visszajelzések alapján a befektetői kapcsolattartás, más néven Investor Relations (IR) minősége az egyik legfontosabb tényező abból a szempontból, hogy milyen információk jutnak el az adott cégről a piacra, és annak alapján milyen döntéseket hoznak a befektetők. Ebből a szempontból szerinte nem az a lényeg, hogy a tőzsdei kibocsátó milyen méretű és rendelkezik-e önálló IR szakemberrel, hanem az, hogy a befektetők milyen gyorsan és minőségű információhoz jutnak, amikor döntéseiket előkészítik.

Hasonlóan vélekedik Cselovszki Róbert, a BÉT egyik legnagyobb forgalmú szolgáltatójának, az Erste Befektetési Zrt.-nek az elnök-vezérigazgatója is, aki előadásában kiemelte, hogy sok példa van arra, elsősorban a kisebb vállalatoknál a BÉT-en, hogy az IR funkciót a pénzügyi területért felelős személy, vagy akár az első számú vezető tölti be. Ebből a szempontból az egyik legfontosabb tényező, hogy az IR-os mindig legyen elérhető, és valóban fontos információt tudjon adni a megkeresésekre.

Az előadást követő panelbeszélgetésen a befektetői oldal képviseletében Cselovszki Róberten kívül Honics István, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója és Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője fejtette ki, hogy munkájuk során számukra milyen szempontok fontosak, amikor az IR szerepét, minőségét értékelik. Elhangzott, hogy az egyik legfontosabb feltétel, hogy az IR-nak közvetlen kapcsolata legyen a felsővezetéssel, nagyon alaposan ismerje a céget, kellően megszűrje a rendelkezésre álló adathalmazt, és valóban csak a legszükségesebb infókat adja ki, természetesen a tőzsdei kommunikáció szabályait alapul véve. Mivel sok esetben egy tőzsdei cég befektetői kapcsolattartójával beszél először egy befektető, ezért nem árt, ha az adott személy némi sales vénával is rendelkezik, de semmiképpen sem félénk, hanem nyitott a külvilággal, a piaccal kapcsolatban, és amennyire csak lehet proaktív. „A befektetőket le kell nyűgözni” – emelte ki az Erste Befektetési Zrt. elsőszámú vezetője, hozzátéve, hogy azt viszont mindig szem előtt kell tartani: az IR-os által elmondott üzenet legyen összhangban a számokkal.

A szakmai fórum második felében Bartha Zsuzsannának, az Ernst&Young Kft. partnerének előadásából a jelenlévő tőzsdei cégek vezetői, befektetői kapcsolattartói megtudhatták, hogy milyen egy ideális éves beszámoló, valamint melyek azok a kérdések, amelyekre különösen figyelni érdemes az összeállításakor.

Az IR fórum talán legérdekesebb perceit az hozta, amikor egy három évtizedes, és egy alig pár hónapos tőzsdei múlttal rendelkező befektetői kapcsolattartó osztotta meg tapasztalatait a közönség soraiban ülő érdeklődővel. László Linda, a Magyar Telekom és Pataki Sándor, az OTP befektetői kapcsolatokért felelős vezetője egyenként évente 2-300 befektetői találkozón, 3-6 befektetési konferencián és 3-4 road show-n vesz részt, így komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a befektetők információigényéről. Tapasztalataik szerint nem csak számukra feszített a munka, hanem a befektetők-elemzők számára is, akik ráadásul sokszor nem csak egy céget, hanem akár egész iparágakat követnek. Éppen ezért ma már az a jellemző, hogy az érdeklődőket a nagy rendezvényeken kívül elsősorban telefonon, e-mailben szolgálják ki, ami azt is jelenti, hogy egyre nagyobb hangsúly helyeződik az információ minőségére. Karakó Tamás, az ANY Nyrt. befektetési kapcsolatért is felelős gazdasági vezérigazgató-helyettese kiemelte: munkájuk során az egyik kulcsszempont a csapatmunka, hiszen ahhoz, hogy a befektetők hiteles, pontos képet alkothassanak a potenciális befektetési célpontról, nincs idejük egy cégtől több személlyel is egyeztetni. Így számukra az IR-os jelenti a kaput a cég menedzsmentjéhez is: azaz, amit az IR-os mond, képvisel, az maga a cég is a befektető szemében.

Tóth Zoltán, a BÉT-re pár hónapja lépett Duna House Nyrt. IR-ért is felelős pénzügyi igazgatója az eddigi tapasztalataival kapcsolatban kiemelte, hogy ők abból a szempontból speciális helyzetben vannak, hogy részvényeseik között nagyjából fele-fele arányban vannak a magán- és intézményi befektetők. Így számukra a klasszikus IR kommunikáción kívül, amikor elsősorban a hivatalos jelentésekre épül a kommunikáció, a sajtókommunikációra, így a közleményekre is nagy hangsúlyt kell fektetni, mivel a kisbefektetőkhöz sokszor a sajtón keresztül lehet a leggyorsabban az adott információt, bejelentést eljuttatni.

A panelbeszélgetés mind a négy IR szakértője egyetértett abban, hogy minden befektetői kérdésre válaszolni kell, mindegyiket komolyan kell venni, függetlenül attól, hogy az érdeklődő által kezelt vagyon kisebb vagy óriási.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG