3p
A délután érkezett, a vártnál gyengébb amerikai foglalkoztatási adat jól megkavarta a tőzsdéket, pénzpiacokat, árupiacokat: emiatt kétségbe vonják ugyanis, hogy lesz-e idén kamatemelés. A magyar tőzsde azonban már ez előtt is lefelé tartott, főleg az OTP miatt. A forint csak átmenetileg tudott gyengülni.
Hullámvasút

A nap elején inkább nyugodt, álmos kereskedés volt az európai tőzsdéken enyhe pluszokkal, a forint például tapodtat sem mozdult. Azután délután Amerikában foglalkoztatási adatot tettek közzé, amely jóval kevesebb új munkahelyet tartalmazott a vártnál. Ez kétségessé tette azt is, hogy lesz-e az idén egyáltalán kamatemelés az USA-ban.

A hírre a piacok alaposan felbolydultak, az amerikai dollár meredeken gyengülni kezdett, fél-egy százalékot vesztett értékéből az euróhoz és a jenhez képest. A biztos menedéknek számító arany – és vele az aranybánya-részvények – árfolyama nagyot emelkedett, több mint két százalékot, az ezüst pedig 4,8 százalékkal drágult.

Gyorsan magukhoz tértek a sokkból

A forint is gyengülni kezdett, az euró ára felment 113,70-ig, de azután hamar fordulat következett, és visszaesett az árfolyam 311,70-re. Napok óta szépen lassan erősödik a fizetőeszközünk, ez látszik a zloty árán is, amely pár nap alatt 74,30 forintról 73,30 forintra süllyedt.

Az európai tőzsdék a amerikai adatra mínuszba fordultak, de ez is átmenetinek bizonyult, a végére ismét belehúztak. A német DAX például 0,5 százalékkal kapaszkodott felfelé. Az amerikai tőzsdeindexek fél százalék körüli mínuszban vannak, de ennél mélyebbről jöttek fel.

Sokat esett az OTP

A BUX indexet annyira nem rángatta meg az amerikai hír, mint a többit, lényegében egész nap lefelé csorgott, mínusz 0,8 százalékig. Ez nagyrészt az OTP-nek köszönhető, amely 1,5 százalékos mínuszt hozott össze, a Richter 0,9 százalékkal esett. A Mol és a Magyar Telekom csak negyed-negyed százalékkal lett olcsóbb.

További árfolyamok>>>>>

Újabb 13 százalékkal zuhant az Opimus, a Buda-Cash Brókerházhoz köthető holdingtársaság részvénye pár hét alatt elveszítette értékének mintegy harmadát.

Itt az olaj alja?

Az olaj nem reagál a rossz hírekre, ez rendszerint azt jelenti, hogy közel van már a fordulat – mondta Jim Rogers tőkepiaci guru, Soros György egykori társa a Bloomberg szerint. Erre rácáfolva a nap elején még emelkedő olaj ára ma napon belül több mint két százalékot zuhant, az említett amerikai makroadat nyomán.

A nagybefektető szerint az olajkitermelés csökken az USA-ban, ami segíthet az árakon is. Lehetőségeket lát egyes agrárpiaci termékek piacán is, amelyek ára nagyon sokat esett már.

6000 forint az Erste célára

„Ma megjelent angol nyelvű bankszektor elemzésünkben 6000 forintos célár megfogalmazása mellett tartásra javasoljuk az OTP-t” – írja az Erste Befektetési Zrt. „A papír jelenleg a könyv szerinti érték felett forog, a felértékelődési potenciál limitált. Eredmény előrejelzésünket az idei és a következő két évre is csökkentettük” - folytatják.

A Mol iraki partnere, a KRG tegnap 118 százalékkal növelte a Shaikan mezőben potenciálisan kitermelhető olaj mennyiségét – írja szintén az Erste hírlevele. A költségek is csökkenhetnek. A hír a becslésük szerint részvényenként akár 700 forintot is jelenthet a Molnak.

További árfolyamok>>>>>>
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17700 17505 17770 +0,57% 0 0 5 396 130 425 HUF 2024-04-15 17:07:16
MOL 3048 3046 3074 0,00% 0 0 1 546 208 690 HUF 2024-04-15 17:05:05
MTELEKOM 920 920 929 +0,55% 0 0 139 039 318 HUF 2024-04-15 17:05:06
RICHTER 9335 9330 9420 -0,59% 0 0 1 082 706 505 HUF 2024-04-15 17:05:03
OPUS 396 392 398 +1,28% 0 0 51 831 402 HUF 2024-04-15 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
Részvény / Deviza / Áru Hűha! Borzasztó formában volt a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:31
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezt nézze meg! Áttört egy gátat az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyugtató jöhet a forintnak, drasztikus OTP-céláremelés érkezett
Eidenpenz József | 2024. április 12. 12:27
A részvények ismét megindultak az óceán mindkét partján, miközben a dollárerősödés ellenére drágul az arany és szinte minden más nyersanyag. Jókorát emelt az egyik nagy brókercég az OTP célárán. Inkább a forint csütörtöki erősödése volt meglepő, mint a pénteki gyengülés, de nyugodt kereskedés jöhet, ha az MNB lassít. Perek és csalások színesítik a kriptovaluta-tulajdonosok életét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG