Hirdetés

Siralmas a helyzet: még egy szakma tűnik el az országból?

2017. június 16., 09:26
Cimkék
takarítás
, opten

Lassan szokásosnak mondható átkok ülnek a takarítócégeken: alacsony bérek, külföldre menekülés miatt tűnt el legalább 300 vállalkozás és velük 2000 munkavállaló.

Bajban vannak a hazai takarítócégek – a munkaerővel párhuzamosan a működő vállalkozások száma is csökkent. 2014 óta mélyrepülésbe kezdtek a takarítással foglakozó hazai vállalkozások és egyelőre nincs jele a kilábalásnak – nyilatkozta Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Lesújtó adatok

Hirdetés

Amíg 2014-ben 5180 darab cég működött a piacon 42 000 főnél nagyobb alkalmazotti létszámmal, addig 2016-ra, a vállalkozások száma 4758 darabra olvadt, a munkaerő száma pedig 40877 főre apadt. A krónikus munkaerőhiány a tavalyi évtől a vállalatok árbevételére is hatással volt, hiszen az előző évhez képest a szektor 18 milliárd forinttal kevesebb bevételt ért el.

Időszak (év)

Működő cégek száma (darab)

Alkalmazotti létszám (fő)

Nettó árbevétel (eFt.)

Végrehajtás alá került cégek aránya (%)

CFI (cég fluktuációs index) (%)

2014

5180

42159

137 280 962

9,2

12,4

2015

5044

41101

146 176 568

7,9

15,9

2016

4758

40877

128 565 004

9,3

15,8


A negatív tendenciák legfőbb oka, hogy más szektorokhoz képest alacsonyak a bérek és jelentős a munkaerő külföldre és más iparágakba történő átszivárgása. Különösen problémás a helyzet Budapesten, Pest megyében és a Dunántúlon, ahol már alig lehet képzett takarítót találni, de a képzettség nélküli, betanított takarítók is kezdenek elfogyni.

A piac szereplői ugyanakkor, amennyiben engednek a bérnyomásnak, az ebből eredő költségnövekedést nehezen tudják áthárítani a megrendelőkre. A munkaerőhiány és az alacsony profitabilitás miatt a takarító cégek cég fluktuációs indexe (CFI) (Az adott időszakban alapított és törölt cégek számának összege a rendben működő cégek számához viszonyítva) a 9%-os hazai átlagnál jóval magasabb 15,8% volt 2016-ban. A cégek nehéz pénzügyi helyzetét jelzi a végrehajtás alá került vállalkozások 9% körüli, magas aránya is.

Emelkednek a bérek, mert muszáj

A helyzet javítására a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke idén januárban szakmai ajánlásában tett javaslatot az idei és a 2018-as nettótakarítási óradíjakra. Ez alapján a kormányzat által bevezetett minimálbér- és garantált bérminimum emelés hatásaira tekintettel 2017-ben a nettó takarítási óradíjra 2012 Ft/óra, 2018-ra 2214 Ft/óra költségre tett ajánlást.

A szektor jövőjét az fogja meghatározni, hogy ezt mennyire tudják a piac szereplői érvényesíteni a megrendelői oldallal szemben, illetve véget tudnak e vetni annak a gyilkos árversenynek, ami az elmúlt években elsősorban a közbeszerzések területén kialakult. Amennyiben ez nem következik be, akkor jövőben újabb takarító vállalkozások fognak megszűnni, illetve kilépni a piacról – összegezte elemzését a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Utoljára ülnek össze idén Matolcsyék – lesz meglepetés?

Utoljára ülnek össze idén Matolcsyék – lesz meglepetés?

Sűrű lesz az ünnepek előtti kereskedési hét is, kedden lesz ugyanis az utolsó ülése az MNB Monetáris Tanácsának. Adatokban sem lesz hiány, kiskereskedelmi valamint államháztartási statisztikai adatok is várhatók, de azt is megtudjuk, hogyan alakultak a keresetek az év első tíz hónapjában. Ezeket a dátumokat vésd fel a mézeskalácsozás és a fadíszítés közé!

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38657.37+0.11%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?