3p
A majd Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat összköltsége az eredeti árhoz képest 47 százalékkal nőhet, elsősorban az Oroszország ellen hozott legújabb amerikai szankciók miatt. Így a gázszállítás az új vezetéken lényegesen többe kerül majd , mint Ukrajnán át exportálni Európába – írta a gazeta.ru orosz hírportál.

Alekszandr Ivannyikov, a Gazprom orosz gázipari cég pénzügyi és gazdasági osztályvezetőjének első helyettese egy Szentpéterváron zajló nemzetközi gázfórumon azt mondta, hogy az összköltség az eredeti 16 milliárd euróról 7,5 milliárd euróval 23,5 milliárd euróra emelkedhet.  Elmondása szerint a vezeték tengeri szakaszának a bekerülési költsége tízmilliárd euróról 14 milliárdra, a szárazföldi építkezésé 6 milliárd euróról 9,5 milliárd euróra nőhet.

A vezeték a Fekete-tenger partján fekvő oroszországi Anapa városból 2017-től szállítana évi 63 milliárd köbméter földgázt a tengerfenéken, illetve Bulgárián, Szerbián és Magyarországon keresztül az európai gázvezeték hálózat ausztriai csatlakozási pontjáig. A Déli Áramlat 50 százalékban a Gazprom tulajdona, 20 százalékkal rendelkezik az olasz Eni és 15-15 százalékkal a francia Electricité de France (EDF), valamint a német Wintershall.

Emlékeztettek arra, hogy a Gazprom 2009-ben a beruházás költségét még 25 milliárd euróra tette, amelyet 2010-ben 15,5 milliárd euróra, illetve később 16 milliárd euróra korrigált. Mihail Korcsemkin, az East European Gas Analysis egyik elemzője szerint a csütörtökön jelzett drágulás elsősorban azzal függ össze, hogy az Egyesült Államok által bevezetett szankciók miatt a Gazprom csak drágán juthat kölcsönhöz.

A Washington által szeptember 12-én ismertetett újabb szankciós listára felkerült a Gazprom is, amely számára megszigorította a külföldi finanszírozás feltételeit. Néhány órával később a Gazprom törölt két – egy 220 millió dolláros, valamint egy 300 millió dolláros – hitel szervezésével kapcsolatos tendert, amelyet a bankok érdeklődésének hiányával indokolt.

(Fotó: Wikipedia)

Oroszországnak az a célja a Déli Áramlattal, hogy elkerülje az Európának szánt gázexportjával a számára bizonytalanná vált Ukrajnát. Mihail Korcsemkin ugyanakkor rámutatott arra, hogy a Déli Áramlat megépítésének drágulása azzal is jár, hogy nő az orosz földgáz önköltségi ára. A szakértő úgy vélte, hogy a Déli Áramlaton történő gázszállítás lényegesen többe kerül majd, mint Ukrajnán át exportálni Európába.

Egyelőre azonban az sem vehető biztosra, hogy a vezeték megépül-e egyáltalán. Korábbi hírek szerint az EU komoly nyomást gyakorol Bulgáriára és Szerbiára, hogy ne építsék meg a területükön húzódó szakaszokat. Igaz, közben arról is volt szó, hogy elismeri, szükség van a vezetékre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG