3p
A statisztikák szerint Svájc a legdrágább Európában, amiben a frank drágulása is szerepet játszhatott. Magyarország viszont annyira olcsó, hogy már csak Bulgária és Macedónia múl alul bennünket. Ebben lehet szerepe a forint gyengülésének és a rezsicsökkentésnek is. Vigyázz, a turista más árakat kap.
(Forrás: Eurostat)

Egy térképen össze lehet hasonlítani az európai országok árszínvonalát az Eurostat oldalán, amely a háztartások tipikus fogyasztásának árszintjét mutatja. A sárga olcsó, a zöld színek közepes, a kék-lila drága országokat jelöl, a bal oldali skálán láthatjuk ezek jelentését.

A 100-as érték, amely nem létezik, az EU országainak átlagát jelenti. Így az, hogy Magyarország az 50 és a 60-as szint közötti sávban volt 2014-ben (a pontos érték egyébként 53), azt jelenti, hogy nálunk az árak az EU-átlag 53 százalékát teszik ki.

Csak ketten voltak alattunk

Nálunk tehát minden a felébe kerül, mint általában Európában? Nyilván nem, ez egy átlagos fogyasztói kosár ára, hasonló ahhoz, amelyet az infláció számításánál is használnak. Ettől még egyes termékek többet, mások kevesebbet kóstálhatnak.

Nálunk számottevően olcsóbb – világossárga színnel jelölve – egyébként csak Bulgária és az ex-jugoszláv Macedónia volt, Lengyelország, Románia, Szerbia nagyjából a mi szintünkön van, Szlovákia már egy kategóriával feljebb. A fejlett nyugat-európai országokat, mint Németország, Nagy-Britannia, Hollandia stb., egy meglepően széles sávba, a 100 és 150 százalék közötti kategóriába sorolták be.

Sokat számít a devizaárfolyam

Az európai átlag 160 százalékával, a magyar árak háromszorosával a legdrágább Svájc, amiben a frank fokozatos erősödésének is nagy szerepe lehet, bár a januári nagy felértékelődés még nyilván nem is számít bele. (A svájci frank 2007 óta mintegy 62 százalékkal drágult az euróhoz képest, januárra ebből mintegy 15 százalék jutott.)

Ezért olcsóbbodott Magyarország

Az interaktív, tehát alakítható ábra alatt levő tolókával (lásd a cikk végén, vagy itt) lehet az évek között is sétálni, ha ezt megtesszük, az látszik, hogy az utóbbi években Magyarország egyre olcsóbbá vált, 2012-ig még a világoszöld (60-80 százalékos) tartományban járt.

Magyarország olcsósága részben a forint évek óta tartó fokozatos gyengülésének, részben a tavalyi negatív inflációnak, a rezsicsökkentésnek lehet betudható.

Itt tartanak a görögök

Svájc és Norvégia korábban egy szinten voltak, de az alpesi pénz drágulása mellett a norvég deviza jóval kevesebbet mozgott. (Konkrétabban 2008-tól 2012-ig esett, azóta emelkedett, de ma is csak a 2009-es szinten van az euróhoz képest.)

Sok országról lehetne még mesélni, a görögök, spanyolok, portugálok például stabilan az EU-s átlag körül járnak árszínvonalban. De ne felejtsük el, hogy nem ugyanaz a turista fogyasztása, mint a helyi lakosoké. Ha a tengerparton azt érezzük, hogy minden nagyon drága, az nem ugyanaz az ár és termékcsomag, mint a vidéki agrárfalvak vagy a nagyvárosi munkásnegyedek fogyasztásának árai.

Milyen áron vándoroljak ki?

Azoknak is nehéz dolguk van, akik ennek alapján akarják kikövetkeztetni, hogy külföldön keressék-e a boldogulást, vagy sem. Lehet, hogy egy másik országban a bérek két-háromszorosak, de sok esetben az árak is. Kérdés az is, melyik bérből mennyit lehet megtakarítani. Nagy probléma például sok helyen a lakáskérdés, az albérlet. (A németországi helyzetről és a magyar albérletekről szóló videónk itt látható.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG