4p
Jó híreket hozunk a hipermarketekből: nem csak hogy olcsóbban lehet lezavarni a havi nagybevásárlást, mint egy hónappal ezelőtt, hanem tavalyhoz képest is csak kevéssel kell mélyebbre nyúlni a tárcánkba: egy éve nem emelkedtek olyan kicsit az élelmiszerárak, mint most májusban. Megnéztük, mennyibe kerül egy kis májusi házi romantika, ha nem akar vagy nem tud sokat költeni az ember.

Ahogyan bő hét éve minden hónapban, ezúttal is nyakunkba vettük három hazai hipermarket-láncunk egy-egy egységét. Ezúttal május 4-én mentünk el az Auchan, a Tesco és az Interspar egy-egy egységébe, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 termékből álló élelmiszerkosarunk átlagos ára.

Mit hoz majd a vasárnapi újranyitás?

Az elmúlt egy hónapban a legnagyobb változás az áruházak életében a vasárnapi munkavégzés tilalmának eltörlése volt; az áruházak már elég jól berendezkedtek a régi-új rendszerre, így felmérésünket hosszú idő után először akár vasárnap is elvégezhettük volna.

Többféle találgatás is van arra, hogy ez az árakra hogyan hat majd – több emberre lesz szüksége a kiskereskedelmi láncoknak, mint az elmúlt egy évben, és vasárnapra egyébként is többet kell fizetni az embereknek, ami a költségek növekedésével járhat. Emellett minden lánc egyébként is munkaerőhiánnyal küzd, ami ellen csak a bérek emelésével lehet küzdeni – kérdés, hogy a forgalom bővülése elegendő fedezetet nyújt-e a költségek emelkedésére, vagy árakat is kell emelni.

13 hónapja nem volt ilyen alacsony áremelkedés

A választ még nem tudjuk, egyelőre azonban a vásárlók szempontjából üdítő hírekről számolhatunk be. Háromból két áruházban ugyanis olcsóbban úszhattuk meg a nagybevásárlást, mint egy hónapja: az Interspar és a Tesco is 3 százaléknál többet engedett áraiból egy hónap alatt. Az Auchanban eközben 1,4 százalékos havi áremelkedést mértünk. A francia lánc ennek ellenére megőrizte első helyét, viszont összébb rázódott a mezőny: a legdrágább és a legolcsóbb versenyző között most 1200 forint különbség sincsen.

Tavaly májushoz képest ennyire azért nem szép a kép, mindhárom lánc emelt valamennyit az árain, panaszra azonban nincs okunk: ilyen alacsony mértékű áremelést 13 hónapja nem tapasztaltunk az áruházakban. Árkosarunk átlagára 18 379 forint lett, ami közel 2 százalékkal alacsonyabb, mint egy hónapja, és csak 2,3 százalékkal magasabb, mint egy éve.

Az éves áremelkedés mértéke, avagy a Privátbankár Árkosár Árindexe

A legolcsóbban persze abban az elméleti esetben úsznánk meg a nagybevásárlást, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják: ekkor ugyanis 16 628 forintból letudnánk az egészet, 7-14 százalékot spórolva az egyes áruházakhoz képest. Ez azonban a komoly logisztikai szervezés mellett vagy tripla időt, vagy három bevásárlócsapatot igényel, ez pedig nem biztos hogy megéri a macerát.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A legnagyobb áresést az almánál mértük: harmadával olcsóbban adják most, mint egy hónapja. 12-16 százalékkal drágább lett viszont a krumpli, a rizs és a tészta, mint áprilisban.

Éves összehasonlításban 21 százalékot esett az alma ára, nagyot drágult viszont a csoki (+11%), a tea (+18%), a cukor (+40%). A krumpliért átlagban majdnem kétszer annyit kérnek, mint tavaly (+88%).

Havi legolcsóbbak: éljen az 1500 forintos romantika

Elindult az eperszezon, a hipermarketekben egyelőre a külföldi gyümölcs az olcsóbb, de már mind nagyon szép és nagyon finom. Az Auchan akciójában ráadásul kilójáért mindössze 590 forintot kértek, a Tesco és az Interspar 898-ért adta a gyümölcsöt. Mindhárom áruház spanyol epret tudott adni ennyiért.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Aki tejszínhabbal szereti az epret, az 239 forintért is hozzájuthat egy flakonhoz az Auchanban, ha a Tuti Tippet választja – igaz, itt a „tejszín” kis túlzás, hiszen a legolcsóbb kategóriában csak növényi zsírral készülő termékek szerepelnek, ami azért messze nem az igazi. A Tesco Value habspray 249 forintba került, míg az Interspar legolcsóbb versenyzője a 269 forintos Topping spray volt. (Aki szerint a habbal csak elrontjuk a finom epret, az ne a gyümölcsre nyomja, ha romantikázni akar.)

Ehhez egy pezsgőt sem árt elpukkantani, ami a habhoz talán kevésbé megy, az eperhez viszont nagyon. Egy üveggel akár már 579 forintért is vehettünk – ennyit kért a Szovjetszkoje Igrisztojéért az Auchan ottjártunkkor. Az Intersparban egy üveg Burg muskotály magyar pezsgő 649 forint volt, a Tesco legolcsóbb versenyzője a 683 forintos König pezsgő volt ebben a kategóriában.

Ez azt jelenti, hogy egy üveg pezsgő, egy kiló eper és egy flakon hab akár már 1500 forint alatti áron is beszerezhető. Ezért persze ne várjunk el csúcsminőséget - de a többit kipótolhatjuk egy jó adag romantikával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG