3p
A fővárosban és több vidéki iskolánál is megtartották a polgári engedetlenségi akciót.
Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke a pedagógusokkal való szolidaritása jeleként kockás inget akaszt egy faágra. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója március 24-én hirdetett meg polgári engedetlenséget.

Azt kérte, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének a közoktatásban szeptembertől.

A Fecebookon az "Egyórás tiltakozás az oktatás szabadságáért" címmel szereplő megmozdulás 2700 érdeklődőt és 3700 résztvevőt tüntet fel.

Ercse Kriszta, a polgári engedetlenséget támogató, a közoktatás átalakításáról szóló elképzelésit 12 pontban megfogalmazó civil közoktatási platform szóvivője kedden azt mondta, tudomásuk szerint mintegy 250 iskola csatlakozott a szerdai akcióhoz.

Tanítás helyett szemétszedés

A kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozást nyílt levelükkel elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium az akcióban részt vevő tanárai nyolc és kilenc óra között kertészkedtek, szemetet szedtek, fát ültettek. Az iskola többi tanárja a diákok felügyeletét vállalta, ők és a tanulók az iskola udvarát takarították.

Pilz Olivér, az iskola közalkalmazotti tanácsának elnöke újságíróknak azt mondta: bízik abban, hogy hamarosan elkezdődnek a tárgyalások a kormánnyal, "célunk nem az, hogy az utcára vonuljunk folyamatosan, hanem tárgyalni szeretnénk, most a legsürgetőbb a tizenkét pont lenne, a határidők itt vannak napokon belül".

Hullik az iskoláról a vakolat

A zuglói Teleki Blanka Gimnázium körül élőláncot alkottak a polgári engedetlenségi akcióval szimpatizálók. A demonstráció elején az iskola kapuján reggel nyolckor kilépő igazgató azt mondta, hogy a gimnázium az egész oktatási rendszert szimbolizálja: az egykor gyönyörű épületről most hullik a vakolat. Pukli István ezután felolvasta a civil közoktatási platform 12 pontját.

A Tanítanék mozgalom egyórás időtartamra meghirdetett polgári engedetlensége az egyik helyszínen, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

"A 32 órás kötelező benntartózkodás a pedagógusokkal szembeni nyílt kormányzati bizalmatlanság megnyilvánulása" – mondta Pukli a Népszabadság tudósítása szerint. Pukli úgy látja, a tanárokat jelenleg megfosztják a minőségi felkészüléstől.

Szerepel a követelések között az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásainak biztosítása, elvárják az oktatással kapcsolatos őszinte és nyilvános kommunikációt, és el kell kezdeni az új alapokra helyezett közoktatási rendszer kiépítését. – Rossz az irány – szögezte le az igazgató –, a centralizálás gúzsba kötötte a tanítást, az élményszerű tudást közvetítő, új oktatási rendszer kell a jövő generációinak – írta a Népszabadság.

A Fidesz szerint nem a gyerekekért van ez az egész

A kormánypárt úgy látja, Pukli István volt szocialista politikus és társai által szervezett akció és azt támogató ellenzéki nyilatkozatok politikai célúak, nem szolgálják sem a gyermekek, sem a pedagógusok érdekét.

Közleményük szerint ugyanazok, akik ma a pedagógusokat tolják maguk előtt, kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be, utcára tettek több ezer pedagógust és elvettek tőlük egy havi bért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG