Hirdetés

Te hogyan készülsz fel arra a világra, ami még nem is létezik?

Balkó Rita, 2017. május 17., 12:05

A technológia korábban soha nem látott tempóban fejlődik napjainkban, ehhez azonban nagyon nehezen tudunk alkalmazkodni. A fejlődés ugyanis átformálja az otthoni és a munkahelyi életünket is, a különböző szociális és gazdasági problémák megoldása azonban újabb és újabb kérdéseket vet fel. A mostani óvodások 65 százaléka olyan munkakörökben fog dolgozni, ami jelenleg még nem is létezik. Hogyan készítsük fel őket, és magunkat, erre az új világra? Hogyan alakul át a munkaerőpiac? A Future Work Fesztiválon jártunk.

Gyakorlatilag megtelt az Akvárium Klub így szerda reggel az első Future Work Fesztiválon, ahol lelkes fiatalok, érdeklődő idősebbek, pályamódosításra készülő öreg rókák gyűltek össze, akiket mind ugyanaz a kérdés feszeget: mit hoz számunkra a jövő? A kérdést ugyanis egyre nehezebb megkerülni, hiszen jelenleg a technológiai fejlődés korát éljük, ahol az automatizáció és a robotika ma már szinte a mindennapjaink része, ahogyan a mesterséges intelligencia és az önjáró autók sem csak a tudományos fantasztikus filmekben léteznek.

Ez a mértékű technológiai fejlődés azonban egy teljesen új gondolkodást követel, így a technológia után az üzletnek, a szociális intézményeknek és magának a munkavállalásnak is fel kell zárkóznia. Bakos Piroska, a fesztivál moderátora rögtön egy elég súlyos képpel indította útjára a fesztivált – a mai óvodások kétharmada ugyanis olyan munkákat fog végezni, amik jelenleg egyáltalán nem léteznek. Lássuk tehát, mire kell felkészítenünk a gyerekeinket – és magunkat –, ha meg akarunk felelni a jövőben is.

Hirdetés

Milyen lehetséges forgatókönyvek várnak ránk?

Hogyan állhat helyt ebben az őrült technikai fejlődésben egy nő? Darlene Damm-mal, a Singularity University globális változásokért felelős karának igazgatójával készült interjúnkat itt olvashatod. >>>

Jelenleg a megvalósult sci-fi kapujában élünk, Isaac Asimov Mezítelen napja ugyanis már nem is olyan valóságtól elrugaszkodott, mint gondoltuk, véli Veres Rita, a Singularity University budapesti nagykövete. Jelenleg több tucat technológiai ág fejlődik párhuzamosan, így a jövő elképzelhetetlen hálózatba kapcsolt eszközök, robotika, fejlett biotechnológia, kiterjesztett- és virtuális valóság, 3D-nyomtatás, idegtudományok és mesterséges intelligencia nélkül. Ezek segítségével hatalmas ugrásokat tehet az emberiség, 2030-ra már gyógyíthatjuk a rákot és az Alzheimer-kórt, a robotika pedig már nem csak konkrét feladatokat old meg, hanem személyükben már társakat, munkatársakat is tervezünk.

Hogyan nevelhet minket toleranciára és a sérült emberek elfogadására egy robot? A Privátbankár.hu korábbi cikkéből kiderül. >>>

Ezeken a területeken tehát mindenképpen születnek majd új munkahelyek a szakember szerint, amit nekünk is és a fiataloknak is látniuk kell, így az egyik forgatókönyv, hogy akárhogy is alakul, a megszűnő munkahelyek helyére újak kerülnek majd. Egy másik forgatókönyvet maga Elon Musk vetett fel, ez pedig Asimov megvalósult Solariája lenne: az embereknek nem kell dolgozni, az ő feladatuk a művészetek és önmaguk megvalósítása, valamint a filozofálás lesz.

Van azonban egy negatív valóság kép is, amivel számolnunk kell: a technológiai fejlődés ugyanis rendkívül gyorsan megy most végbe, így elképzelhető, hogy kialakul egy új, technológiai munkanélküli társadalmi réteg. Az egyenlőtlenségek elsimítását egy általános, alanyi jogon járó alapjövedelem tudná enyhíteni, ezzel kapcsolatban már Kenyában, Kanadában, az Egyesült Államokban és Indiában is zajlanak kísérletek, fűzte hozzá a szakember.

A jövő legfontosabb nyersanyaga: a kreativitás

A fesztiválon elsősorban fiatalok és pályakezdők vettek részt, számukra pedig a szakképzés mellett a legfontosabb útravaló az életben a kreativitás lehet, véli Zétényi Anna, a Monster álláskereső portál ügyvezető igazgatója. Ez ugyanis nem csak a művészetben, hanem a mindennapi életben is kulcselem a problémamegoldásban. Van azonban egy általános probléma Zétényi Anna szerint, mégpedig az, hogy a gyerekkori kreativitásunk valamiért elvész a felnőttkorra.

Forrás: 123RF.com
Forrás: 123RF.com

Ennek elsődleges oka az oktatásban keresendő, ez ugyanis áthelyezi a hangsúlyt az egyénre, ami bünteti a hibát és felelősöket keres. A kreativitás azonban csak őszinte, nyitott kommunikációban tud virágzani, ahol a szereplők közösen segítik egymást. Amerikai nagyvállalatok már felismerték ennek a szükségességét, Walt Disney és a Pixar animációs stúdió is – ugyan rendkívül szakképzett és tehetséges, de – jó kommunikációs képességű, együttműködő embereket alkalmaz. A csoportos munkában nem csak jó ötletek születnek (brainstorming), hanem az esetleges kudarcot is könnyebb feldolgozni. Nem mellesleg a kreatív, nyitott gondolkodás segít abban is, hogy alkalmazkodni tudjunk a megjelenő új technológiákhoz és így valamivel kiszámíthatóbbá tegye a jövőt, zárta előadását Zétényi.

Te hogyan készülsz a világra, ami még nem is létezik?


Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Megjött a katalánok válasza - ennek senki sem fog örülni

Megjött a katalánok válasza - ennek senki sem fog örülni

Carles Puigdemont, a katalán elnök válaszolt Mariano Rajoy spanyol elnök ultimátumára, de a válasz alapján tovább tarthat a feszültség a felek között. A spanyolok rendkívüli kormányülést hívtak össze, és meg akarják vonni az eddigi autonómiát is. A feszültség eszkalálódik.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38941.61-0.36%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?