3p
Sokkal többet visznek haza Amerika legnagyobb vállalati vezetői, mint 30 éve, az átlagos beosztottakhoz képest pedig több mint 300-szor nagyobb a fizetésük. Az elmúlt évek folyamán csak egyszer - a válság alatt - csökkent a bérük, azóta viszont folyamatosan növekszik, évről-évre. A fizetés növekedésével azonban nem nőtt a gazdasághoz hozzáadott értékük.

Idei elemzésében az Economic Policy Institute a 350 legnagyobb amerikai vállalat dolgozóit vette szemügyre és megdöbbentő eredményre jutott:

Ugyanabban a szektorban az ügyvezetők 303-szor többet keresnek, mint egy átlagos dolgozó 2014-ben. Érdemes megnézni, hogy a felső vezetők fizetése volt ennél sokkal magasabb is, de tágabb időszakot nézve a mostani adat is kiemelkedő.

Kékkel jelölve: ügyvezető igazgatói fizetések alakulása. Pirossal: átlagos alkalmazotti bérek alakulása. Forrás: EPI.org

A változás leginkább a 80-as évek közepén indult meg, ekkor 10-15 év alatt megnégyszereződött a dolgozók és vezetők fizetése közötti különbség az Egyesült Államokban.

Nem a képesség számít?

A tanulmány reagál egy gyakran megkapott kritikára is, miszerint a fizetés növekedése nem a pozíciónak, hanem a képességeknek köszönhető, tehát minél egyedülállóbb valakinek a tudása, annál többet kereshet.

A mostani kutatás adatai szerint azonban az ügyvezető-igazgatók fizetése még a legjobban megfizetett dolgozókénál is gyorsabban nő: ehhez a legjobban kereső háztartások 0,1 százalékát (amely egyben szűrő is a legjobb képességűekre) hasonlították össze a vezetők fizetésével, akik a 2013-as adatok alapján 5,84-szer keresnek többet a dolgozóknál.

A szerzők szerint a drasztikus különbséget nem a gazdasághoz hozzáadott értékek okozzák leginkább, hanem a cégben betöltött pozícióból fakadnak. A dolgozóknál sokkal inkább megfigyelhető a képesség és a bérezés közötti folytonos kapcsolat, míg a felső vezetők esetében a bérezés beszakadt a 2000-es években, míg a teljesítményük gyakorlatilag nem változott.

Az enyhén baloldali Economic Policy Institute vezetője szerint a most megjelent adatok intő jelként szolgálhatnak: irreális mértékben nő a vezetők fizetése a dolgozókhoz képest, miközben erre egyelőre nem találni indokot. Lawrence Mishel, a EPI vezetője szerint, ha ekkora szeletet akarnak a vezetők kivenni a fizetési tortából, sokkal többet kell hozzátenniük a gazdasághoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG