3p
Magyarország turisztikai teljesítménye jelentősen meghaladja a világátlagot, a számok ütemes növekedést mutatnak. Ezzel együtt sem vagyunk éppen egy turisztikai nagyhatalom, a legtöbb európai ország előbbre tart.

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint, az év első nyolc hónapjában a külföldi turistaérkezések száma Magyarországra 7,6 százalékkal nőtt, miközben világszinten 4,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – hangsúlyozta Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában.

Turisztikai nagyhatalom azért nem vagyunk

Lehet, hogy a világátlaghoz képest jó, de az EU-átlaghoz képest és lakosságarányosan vizsgálva a turizmust Magyarország eléggé hátul kullog. Az abszolút számokban sem túl kiugró. „Ehhez hozzájárulhat, hogy a főváros belső kerületein, a Balatonon és még pár kiemelt, szép, de kicsiny helyen kívül az ország nagy része csak hébe-hóba vagy sohasem lát turistát. Eközben más országokban több száz kilométeres tengerpartok és jó állapotban megmaradt középkori műemlék városok vagy síparadicsomok tucatjai várják a turistákat” – írtuk az év közepén.

A nemzetközi turisztikai bevételek nálunk közel tíz százalékos növekedést mutattak az előző év azonos időszakához képest ugyanebben az időszakban, ezzel Magyarország valamennyi versenytársánál jobban teljesített. Bár a 2014-es év egészéről csak jövő februárban lesznek előzetes adatok, a jelenlegi számok azt mutatják, rekordévet zárhat a turizmus. "Turisztikai sikertörténetet írunk" – állította a vezérigazgató.

A turizmus munkahelyeket teremt, közvetve mintegy 500 ezer embernek biztosít megélhetést, egyben a kis- és középvállalkozások jellemző működési területe. Az ágazatban működő egyéni és társas vállalkozások száma mintegy 78 ezer, ezek jelentős hányada kis- és középvállalat. A turizmus mintegy hat százalékkal járul hozzá közvetlenül a magyar GDP-növekedéshez, és körülbelül tíz százalékkal közvetve - mondta a szakember.

Idén a kereskedelmi szálláshelyeken már 14,2 milliárd forint értékben fizettek SZÉP-kártyával, ez több mint tíz százalékos növekedés tavalyhoz képest. Az ágazat tartósan jó teljesítményében tehát továbbra is húzóerő a belföldi vendégszám növekedése – mutatott rá. (A cafeteria rendszerének új keletű szigorítása miatt azonban a SZÉP-kártyás költések visszaeshetnek – a szerk.)

Nagyobb hangsúlyt kap jövőre az MT Zrt. külföldi marketingtevékenysége. Jelentős előrelépésnek nevezték, hogy a 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország már uniós támogatást is kaphat nemzeti marketingre. Erre először 2015-ben nyílik mód a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG