9p
A régiós vezetők bíznak abban, hogy a GDP növekedés egyre inkább megmutatkozik a növekvő árbevételekben is - legalábbis ez olvasható ki a Deloitte régiós Top500 felméréséből. A dobogón ugyan nincs változás, de hárommal több magyar cég került fel idén a listára - összesen 10 új magyar szereplőt találtunk. Az OTP már a harmadik legnagyobb bank a térségben.

A Deloitte kilencedik alkalommal végezte el Közép-Európa 18 országában és Ukrajnában a legnagyobb vállalatok (500 vállalat, 50 bank, és 50 biztosító) elemzését. A Top 500 rangsorban szereplő vállalatok összesített árbevétele 682 milliárd euró, amely 1,8 százalékos csökkenést jelent az egy évvel azelőtti 712 milliárd euróhoz képest. A Közép-európai Régiós 500 ranglistára kerüléshez szükséges minimális árbevétel (459 millió euró) az idén 3,7 százalékkal alacsonyabb, mint az előző évben.

Szerény növekedés?

2014-ben az 500 legnagyobb közép-európai vállalat átlagos éves árbevétel-növekedése nem érte el a régió legnagyobb gazdaságainak szerény GDP növekedését. 2014-ben a vállalatok euróban mért árbevételének átlagos növekedése csak 0,3% volt. Ez messze elmarad a 2011-es 9,8 százaléktól, és nem éri el az országok GDP növekedését sem.

A képet a csökkenő olaj- és szénárak miatt az energiaszektor cégeinek árbevételesése árnyalja; ezen kívül a villamosenergia és gázpiacok eredményei is látványosan csökkentek a 2014-re végig jellemző magas átlaghőmérséklet miatt. Valójában a régió legnagyobb energiavállalatainak mintegy 60 százaléka az árbevétel csökkenésével számolt, ami 3,3 százalékos átlagos csökkenést jelent a szektorban.

Ezzel szemben a gyártóipar, illetve a fogyasztási cikkek ipara és a közlekedési ágazat szintén stabil.

A régió legnagyobb vállalatai által képviselt főbb szektorok (fogyasztási cikkek, közlekedés, energia és erőforrások, valamint gyáripar) továbbra is az árbevétel több mint 90 százalékát teszik ki.

66 magyar cég a régió legjobbjai közt

A Deloitte Top 500-as listájára idén a tavalyihoz képest hárommal több, immár 66 magyar vállalatnak sikerült felkerülnie, összesen 89,6 milliárd euró konszolidált árbevétellel. A listán szereplő magyar vállalatok közül a legtöbb az energiaszektorból került ki, de a fogyasztói ágazat és az autóipar jelenti a két húzóágazatot. A termelő szektorban tapasztalható növekedés oka régiós szinten elsősorban az autóipar gyors gyarapodása, amelynek euróban kifejezett átlagos árbevétel-növekedése 6,5%.

Ennek eredményeképp az ismét harmadik helyen lévő Škoda Autóhoz a top tízben idén csatlakozott az Audi Hungaria Motor a hetedik helyen, ahová az egy évvel ezelőtti 16. helyről ugrott. A legtöbb autóipari gyártó cég 2014-ben növelte árbevételét a közép-európai régióban (Toyota: 17%, Volkswagen 13%, Renault 7%, Fiat 1,6%).

Íme, a régió 50 legnagyobb bankja

A Deloitte minden évben külön rangsorolja a bankszektor, a biztosítási üzletág és több más iparág nagyvállalatait is. A közép-európai régió 50 legnagyobb bankjának mérlegfőösszege 2,3 százalékkal nőtt. Közülük 33 esetében növekedett ez a mutatószám. A rangsor tíz legnagyobb bankja közül öt lengyel, a magyar OTP Bank az ötödik helyről a harmadikra emelkedett.

Helyezés Bank Ország Mérlegfőösszeg 2014 (millió EUR)
Változás 1 év alatt
1 PKO Bank Polski Lengyelország 58 348,90 21,50%
2 Bank Pekao Lengyelország 39 327,40 2,90%
3 OTP Bank Magyarország 34 840,90 -0,40%
4 Komerční banka Csehország 34 382,70 8,80%
5 Česká spořitelna Csehország 32 555,10 -8,10%
6 BZ WBK Lengyelország 31 556,20 23,40%
7 ČSOB Csehország 31 222,30 -11,40%
8 mBank Lengyelország 27 681,30 10,10%
9 ING Bank Śląski Lengyelország 23 428,80 12,00%
10 UniCredit Bank Czech Republic and Slovakia Csehország 18 345,00 7,90%
11 Getin Noble Bank Lengyelország 16 148,70 5,30%
12 ZABA Horvátország 15 677,80 -3,20%
13 Bank Millennium Lengyelország 14 250,60 3,70%
14 Raiffeisen Polbank Lengyelország 13 759,80 6,90%
15 BCR Románia 13 749,00 -7,60%
16 Slovenská sporiteľňa Szlovákia 12 968,70 10,90%
17 BGK Lengyelország 12 019,60 13,70%
18 NLB Group Szlovénia 11 909,50 -4,60%
19 PrivatBank Ukrajna 11 908,50 -33,40%
20 VÚB Szlovákia 11 699,00 1,20%
21 Citi Handlowy Lengyelország 11 694,10 6,80%
22 BRD Románia 10 286,90 -3,90%
23 Tatra banka Szlovákia 9 681,20 2,20%
24 BGŻ Lengyelország 9 501,20 10,10%
25 PBZ Horvátország 9 490,00 3,40%
26 Swedbank Estonia Észtország
9 319,00 4,30%
27 Erste Croatia Horvátország 9 105,40 2,50%
28 DB Polska Lengyelország 8 513,90 7,30%
29 Raiffeisenbank Csehország 8 348,70 15,80%
30 Unicredit Bulbank Bulgaria 8 172,50 18,20%
31 Hypoteční banka Csehország 8 019,90 2,50%
32 Banca Transilvania Románia 7 986,40 11,10%
33 K&H Bank Magyarország 7 757,70 -6,30%
34 Bank BPH Lengyelország 7 415,50 -6,80%
35 UniCredit Romania Románia 7 220,70 13,60%
36 UniCredit Hungary Magyarország 7 100,10 19,30%
37 Alior Bank Lengyelország 7 077,90 14,90%
38 ČSOB Slovakia Szlovákia 6 799,50 8,20%
39 SEB bankas Litvánia 6 749,20 -1,20%
40 Raiffeisen Bank Magyarország 6 629,40 6,30%
41 Oschadbank Ukrajna 6 463,60 -29,80%
42 Raiffeisen Bank Romania Románia 6 423,10 8,50%
43 Ukreximbank Ukrajna 6 422,90 -24,00%
44 Swedbank Lithuania Litvánia 6 290,50 11,10%
45 CEC Bank Románia 6 242,70 4,10%
46 MKB Magyarország 6 175,40 -6,60%
47 Erste Bank Hungary Magyarország 5 993,10 -21,50%
48 Českomoravská stavební spořitelna Csehország 5 951,80 -1,70%
49 CA Bank Polska Lengyelország 5 937,60 13,10%
50 CIB Bank Magyarország 5 505,50 -11,60%

A régió 50 legnagyobb biztosítójának bruttó biztosítási díjbevétele (GWP) mindeközben tovább csökkent: 2014-ben a GWP 1,7 százalékkal esett az előző évi 0,8 százalékos csökkenés után. A jövedelmezőségük azonban nőtt, hiszen a tőkearányos jövedelmezőségük a 2013-as 11,3 százalékról 14,7 százalékra emelkedett.

A dobogón változatlan a helyzet

Egy dolog nem változott a tavalyi rangsorhoz képest: az első három helyezett. A PKN Orlen megőrizte vezető helyét; őt követte a magyar MOL és a cseh Skoda Auto. A Jeronimo Martins Polska a nyolcadik helyről előrelépve a negyedik helyet szerezte meg a legnagyobbat ugorva, az ötödik helyre pedig a PGNiG került.

Deloitte régiós Top 500 - az első 50 helyezett

Cég Ország

2014-es árbevétel
(millió EUR)

Változás 2013-hoz képest
1 PKN Orlen Lengyelország 25 501,50 -5,50%
2 MOL Magyarország 15 714,10 -13,30%
3 Škoda Auto Csehország 10 864,50 16,10%
4 Jeronimo Martins Polska Lengyelország 8 567,60 9,80%
5 PGNiG Lengyelország 8 188,60 7,60%
6 Metinvest Ukrajna 7 839,00 -18,50%
7 AUDI Hungaria Motor Magyarország 7 420,50 26,70%
8 ČEZ Csehország 7 283,40 -12,60%
9 Lotos Lengyelország 6 803,60 0,30%
10 PGE Lengyelország 6 716,50 -6,20%
11 Volkswagen Slovakia Szlovákia 6 171,20 -5,40%
12 Agrofert Csehország 6 053,40 3,90%
13 DTEK Ukrajna 5 728,90 -33,10%
14 Energorynok Ukrajna 5 652,10 -29,60%
15 RWE Supply & Trading CZ Csehország 5 302,20 -23,40%
16 GE Infrastructure CEE Magyarország 5 187,10 0,00%
17 Naftogaz of Ukraine Ukrajna 4 896,50 -30,90%
18 KGHM Lengyelország 4 891,60 -14,60%
19 OMV Petrom Románia 4 854,20 -11,40%
20 Orlen Lietuva Litvánia 4 654,20 -22,70%
21 Kia Motors Slovakia Szlovákia 4 586,70 3,10%
22 Agrokor Horvátország 4 580,40 15,10%
23 Unipetrol Csehország 4 509,20 18,10%
24 Tauron Lengyelország 4 401,90 -3,10%
25 Foxconn CZ Csehország 4 331,80 16,30%
26 Automobile Dacia Románia 4 244,00 1,80%
27 Eurocash Lengyelország 4 049,40 3,10%
28 Petrol Group Szlovénia 4 014,30 1,70%
29 Slovnaft Szlovákia 4 011,70 -15,30%
30 Lotos Paliwa Lengyelország 3 968,40 -6,00%
31 Hyundai Motor Mfg Czech Csehország 3 859,00 3,20%
32 MVM Magyarország 3 858,00 24,70%
33 Ukrzaliznytsia Ukrajna 3 696,50 -38,40%
34 Energetický a průmyslový holding Csehország 3 664,90 15,00%
35 Rompetrol Rafinare Románia 3 613,20 10,70%
36 Lukoil Neftochim Bulgária 3 297,80 -14,60%
37 Alpiq Energy Csehország 3 254,40 -3,40%
38 FCA Poland Lengyelország 3 172,90 2,00%
39 INA Horvátország 3 112,10 -14,10%
40 PGE Górnictwo i Energetyka Konwencjonalna Lengyelország 3 080,70 6,20%
41 ArcelorMittal Poland Lengyelország 3 069,00 16,00%
42 VP Litvánia 3 057,00 2,90%
43 Samsung Electronics Slovakia Szlovákia 3 047,50 -3,10%
44 Orlen Paliwa Lengyelország 3 008,20 1,20%
45 Chimimport Bulgária 3 004,70 -2,80%
46 Orange Polska Lengyelország 2 915,10 -5,00%
47 Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Magyarország 2 808,70 34,00%
48 Lidl Polska Lengyelország 2 745,10 10,10%
49 Tesco Polska Lengyelország 2 673,50 -12,40%
50 Mercator Group Szlovénia 2 653,70 -4,10%

Négy év óta most először nőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek árbevétel-növekedésről számoltak be, ezt a megállapítást pedig a térség országainak GDP-adatai is alátámasztják. Emellett az átlagos árbevétel 2015 első negyedévében megfigyelhető emelkedése gyorsuló tendenciára utal.

Új magyar mamutbébik

A Top500-as listán 10 olyan magyar cég szerepel, amelyek tavaly még nem jutottak be az 500 legnagyobb közé (vagy a bevételük nem volt elég magas, vagy még nem is léteztek):

Helyezés Cég
228 E.ON Energiakereskedelmi Kft.
380 Delphi Hungary
387 Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató
401 Opel Southeast Europe
405 Harman Becker
451 GRUNDFOS Magyarország
457 WABERER’S International
477 NI Hungary
488 Eni Hungaria
489 Metro Kereskedelmi Kft.

Cég Ország 2014-es árbevétel Változás 2013-hoz képest
1 PKN Orlen Lengyelország 25 501.5 -5.5%
2 MOL Magyarország 15 714.1 -13.3%
3 Škoda Auto Csehország 10 864.5 16.1%
4 Jeronimo Martins Polska Lengyelország 8 567.6 9.8%
5 PGNiG Lengyelország 8 188.6 7.6%
6 Metinvest Ukrajna 7 839.0 -18.5%
7 AUDI Hungaria Motor Magyarország 7 420.5 26.7%
8 ČEZ Csehország 7 283.4 -12.6%
9 Lotos Lengyelország 6 803.6 0.3%
10 PGE Lengyelország 6 716.5 -6.2%
11 Volkswagen Slovakia Szlovákia 6 171.2 -5.4%
12 Agrofert Csehország 6 053.4 3.9%
13 DTEK Ukrajna 5 728.9 -33.1%
14 Energorynok Ukrajna 5 652.1 -29.6%
15 RWE Supply & Trading CZ Csehország 5 302.2 -23.4%
16 GE Infrastructure CEE Magyarország 5 187.1 0.0%
17 Naftogaz of Ukraine Ukrajna 4 896.5
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG