3p
Hiába költünk egyre többet kutatás-fejlesztésre, innovációra, mégis egyre távolabb vagyunk az uniós átlagtól.

Magyarország 2008 óta GDP-jének egyre nagyobb arányát fordította kutatás-fejlesztésre és innovációra, ugyanakkor európai összehasonlításban a hazai K+F+I folyamatok eredményessége ennek ellenére sem javul. Az Állami Számvevőszék hazai és nemzetközi adatok alapján elemzést készített a témában.

Magyarország K+F+I eredménye 2008-ban alacsonyabb volt, mint az EU-átlag, amellyel a mérsékelt innovátorok közé került, és 2008-2015 között is ebben a pozícióban maradt. Az összevont innovációs indexszel mérve 2015-ben Magyarország az uniós átlag 68%-át érte el, míg 2008-ban még 71 százalék fölött járt az arány.

A magyar teljesítmény dimenziónkénti alakulását foglalja össze az alábbi táblázat, amiben látszik, hogy a nyolc közül szinte mindben visszaesést mértek:

Dimenzió/Év 2015 2008
Összevont index 67,99 71,62
Emberi erőforrások 80,30 101,91
Kutatási rendszerek 46,81 53,76
Pénzügy és támogatások 55,58 51,94
K+F+I társaság, befektetések 86,10 99,97
Kapcsolatok és vállalkozások 43,48 44,28
A szellemi vagyon, eszköz 50,63 50,84
Innovátorok 60,66 55,11
Gazdasági környezet 99,43 106,39
Forrás: European Innovation Scoreboard adataiból ÁSZ szerkesztés

Pont abban vagyunk lemaradva, amiben nagyon nem kéne

Az egyes dimenziók és az innovációs összteljesítmény közötti kapcsolat vizsgálata alapján a legszorosabb korreláció az összevont index, illetve a „Kapcsolatok és vállalkozások” dimenzió között mutatható ki.  Ez a dimenzió a kis- és középvállalkozások innovációját, valamint az innovatív kkv-k együttműködési tevékenységét méri. Éppen ezek azok a mutatók, amelyek tekintetében jelentős Magyarország lemaradása az unión belül - írja az ÁSZ.

Az elemzés rámutat: Magyarország innovációs teljesítményének javulását leginkább az hátráltatja, hogy a kis- és közepes vállalkozások csak szerény mértékben tudnak az innovációs folyamatokba bekapcsolódni, illetve nem jönnek létre nagy számban innovációra alapított kisvállalkozások.

Az 1,8 százalékot céloztuk meg

A GDP-arányos K+F+I ráfordítások összege Magyarországon 2008-ig 1%, vagy annál is alacsonyabb volt - ezt követően azonban 1% felett alakult. E stagnálás nem hatott jótékonyan az eredményeket hosszútávon érvényesítő kutatás-fejlesztésre. Változás 2008-tól érzékelhető - azóta a ráfordítások meghaladják az 1%-ot, és folyamatosan növekednek - 2020-ra a tervezett érték már eléri az 1,8%-ot, írja az ÁSZ.

A szervezet a helyzet javulását részben attól várja, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2015. január 1-jei megalakulásával megszűnt a K+F+I tevékenységért felelős szakpolitika korábbi intézményi széttagoltsága, s ez lehetőséget adott a horizontális és vertikális együttműködés, illetve a szervezett koordináció kialakítására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Profitboom, forgalomcsökkenéssel: erre volt képes az Ericsson
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 12:55
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
Vállalat A Tesla-vezér minden tizedik dolgozót kirúgja
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 15:12
Egy vállalati belső levél is kiszivárgott, amelyben Musk lényegében elbúcsúzott az érintettektől.
Vállalat Jókora gyomrost kapott az Apple
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:32
Legnagyobb riválisa vitte be az ütést.
Vállalat Emelt osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:34
Egy rekord év után.
Vállalat Horvát céggel kötött üzletet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:12
A Janaf kőolajvezeték-üzemeltető 2,2 millió tonna kőolajat szállít 2024 végéig.
Vállalat Nagyon jól megy a Duna House-nak idén eddig
Privátbankár.hu | 2024. április 9. 09:04
Közel 4 milliárd forintot zsebeltek be csak jutalékokból, de minden szegmens jól teljesített az első negyedévben.
Vállalat Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:51
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett.
Vállalat Az Autowallis megújítja vezetését - kik a jelöltek?
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:10
Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.
Vállalat Óvatos a Vertikal Group, nem költi el a profitot
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 16:51
A Vertikal Group Nyrt. a tavalyi 765 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezné a további növekedés finanszírozására az igazgatóság - közölte a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság szerdán.
Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG