6p
Havi szinten drágult, éves szinten viszont olcsóbb lett a nagybevásárlás a hipermarketekben - leginkább ez olvasható ki a Privátbankár.hu friss Árkosár-felméréséből. Az áfacsökkentés már nem olyan egyértelműen van jelen az áruházakban, mint januárban, a madárinfluezna miatt pedig kisebb áruhiánnyal találtuk szembe magunkat.

Szeretnénk egy jó hírrel kezdeni ehavi cikkünket: 10 éves lett a Privátbankár.hu Árkosár-felmérése. Mint az elmúlt 10 év minden hónapjában, februárban is (egészen pontosan február 10-én) nyakunkba vettük három hipermarketlánc egy-egy egységét, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 termékből álló mintakosarunk ára az előző hónaphoz és tavaly februárhoz képest.

Mostani felmérésünk vegyes képet mutat. Előző hónaphoz képest magasabb lett a számla végösszege, ugyanakkor éves távlatban kevesebb pénzt hagytunk a boltokban. Előző bevásárlásunkhoz képest 3 százalékkal fizettünk többet, míg tavaly januárhoz képest 1,1 százalékkal csökkentek az árak.

Az elmúlt 10 év nagybevásárlásai így néznek ki egyetlen ábrán:

A három hipermarket közül kettőben mértünk drágulást, egyben viszont lejjebb mentek az árak mind az előző hónaphoz, mint előző évhez viszonyítva. Az Auchanban 4,9, az Intersparban pedig 5,1 százalékkal volt magasabb számla vége, mint egy hónappal korábban. A tavalyi árszínvonalhoz képest viszont csökkentette az árait az Interspar.

Egyedül a Tescóban lett alacsonyabb a végösszeg mindkét időtávra vizsgálva, az áruháznál 1 százalékkal kellett kevesebbet fizetnünk, mint egy hónappal ezelőtt. Ezzel a Tesco most elvette a januári elsőséget az Auchantól.  Ugyanakkor azt is megjegyezzük, összezárt a mezőny, hiszen a vizsgált három áruháznál a legolcsóbb és a legdrágább között most mindössze 200 forint volt a különbség a nagybevásárlás végeztével.

Ha éves távlatban is megnézzük az árakat, komolyabb áremelkedést egyik láncnál sem tapasztaltunk. Drágulás egyedül az Auchannál volt, 0,9 százalék került többe a nagybevásárlás, mint tavaly év elején. Az Interspar és a Tesco vágott az árain: előbbinél 1,6, utóbbinál 2,4 százalékkal vásárolhattunk be olcsóbban, mint egy évvel ezelőtt a mintakosarunk alapján számolva. Így jött ki az élelmiszerkosarunk átlagára 18 396 forintra februárban.

Ahogy mindig, most is elmondjuk: akkor járnánk a legjobban, ha mindent ott szereznénk be, ahol a legolcsóbb. Ez lényegében kivitelezhetetlen, de ha nem sajnálnánk rá az időt, akkor 16 802 forintba kerülne a nagybevásárlás, ez 1594 forint spórolást jelentene az átlagárhoz képest.

Az árváltozás százalékos mértéke az előző év azonos időszakához képest - azaz a Privátbankár.hu Árkosár-felmérésének éves árindexe

Mi drágult és mi lett olcsóbb?

Havi átlagban a legkomolyabb áremelkedést (17,1 százalék) az üdítőnél mértük, de 10 százalék feletti áremelkedés történt a kávé, a tea, a szeszes italok és az ásványvíz esetében is januárhoz képest.

Ismét külön megnéztük, mihez kezdtek a kereskedők a januári áfacsökkentés után, amikor is a friss tej, a tojás és a baromfihús áfáját is 5 százalékra vágta a kormány. Januári árkosár felmérésünk előtt még attól tartottunk, hogy az üzletek lenyelik a különbözetet, de akkor az áfacsökkentés azonnali hatása jól kivehető volt az árakban, a kereskedők a baromfi-termékeknél a várt 17 százaléknál is nagyobbat csökkentettek az áraikon.

A KSH kedden közli az infláció januári alakulásáról szóló adatait.

Februárban mintha halványult volna az áfacsökkentés hatása: felmérésünk azt mutatja, hogy átlagosan 13 százalékkal drágult a baromfihús januárhoz képest. Míg az Intersparban 999 forintért kínálták az év elején a csirkemellet, most 1299 forintért adták kilóját. A Tescóban 1149 forint volt a mellfilé kilója egy hónappal ezelőtt, most 1314 forint. Egyedül az Auchanban mérséklődött valamennyit az ár: 1313 forintról 1299 forintra csökkent a hús ára. Némi vigasz, hogyha éves távlatot nézünk, még így is 6,6 százalékkal kerül kevesebbe a baromfihús, mint tavaly februárban.

Más rossz hírünk is van. Egy év alatt rengeteget (40 százalék) drágult a tea, de 10 százalék felett nőtt a margarin, a sajt és a joghurt ára is. Kevesebbet kellett adnunk viszont a tejfölért (12 százalék), mint egy hónappal ezelőtt. Ha tavaly februárt nézzük, olcsóbb lett a már előbb említett csirkemell (6,6 százalék), 10 százalékkal nagyobb árcsökkenést mértünk a banán, az alma a tojás, a csokoládé, a sertésmájas és a margarin esetében is.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Havi legolcsóbbak

Ebben a hónapban ismét az áfacsökkentés miatt érintett terméket vettünk górcső alá. Ennek az az oka, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a múlt héten jelentette be, a tárca kezdeményezi a hal- és vadhús áfájának is 5 százalékra történő csökkentését.

Tájékoztató az Auchanban.
Nagyobb méretű kép >>>
(Forrása: Privátbankár)

A vadhúsok közül mi a szarvast választottuk a felmérésünkhöz. Az Auchanban előre csomagolt, csont nélküli szarvasgerincet 4942 forintos kilónkénti áron kínálták, az Intersparban az ugyancsak csont nélküli szarvascomb 4299 forintba került. A Tescóban fagyasztott szarvas gulyáshúst találtunk, kilóját 2665 forintért.

Második vizsgált termékünk a kacsamell volt. Ennek apropóját a madárinfluenza adta - megnéztük, ebből mit éreznek a vásárlók a boltban.

A járvány kezdete óta mintegy 3 millió madarat kellett leölni, a vágás és a takarmány megsemmisítése 3,5 milliárd forintos kárt okozott a gazdáknak. A hiperek pedig már hetekkel előre figyelmeztettek: hiány lehet kacsa- és libatermékekből az üzletekben. Az áruhiányt felmérésünknél is tapasztaltuk. Kacsahúst próbáltunk venni, de egyik helyen sem jártunk sikerrel.

Az Auchanban egy tájékoztató táblát tettek ki (lásd a képet), felhívva a figyelmet az áruhiányra és az üzletben kapható termékek biztonságosságára. Kacsamellet nem kaptunk, de hűtőn lévő címke szerint 3299 forintért adják az előre csomagolt kacsamellet, ha van. Kacsahúst a Tescóban sem lehetett most venni, volt viszont bőven libamell kilónként 3726 forintért.

Harmadik vizsgált termékünk a mirelit krumpli lett. Ennek apropóját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal mostani tesztjei adták, amikor is a gyorséttermek hasábburgonyái mellett 16 gyorsfagyasztott sültkrumplit is átfogó vizsgálatnak vetett alá.

A legolcsóbb mirelit krumplit az Auchanban 267 forintos kilónkénti áron találtunk, a 2,5 kilós belga, Eco márkájú terméket 669 forintért adták. A Tescóban 339 forintra jött ki az áruházlánc saját márkás krumplijának kilója. Az Intersparban pedig a szintén a saját márkás, 2,5 kiló kiszerelésű burgonyát 999 forintért kínálták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG