Hirdetés

2011-ben gördül ki az első magyar Mercedes

2010. január 18., 18:36

A kecskeméti Mercedes gyár építésének jelenlegi állása szerint már 2011 végén kigördülhet az üzemből az első új típusú A vagy B osztályú gépkocsi

Hirdetés
A kecskeméti Mercedes gyár építésének jelenlegi állása szerint már 2011 végén kigördülhet az üzemből az első új típusú A vagy B osztályú gépkocsi - mondta el Michael Friess, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője egy autóipari konferencián.

A vállalat ügyvezetője a Noerr és Társai Ügyvédi Iroda és az ITD Hungary által szervezett "A magyarországi gépjárműipar - Aktuális jogi és gazdasági kérdések" című rendezvényen rámutatott: a gyár építésének engedélyeztetése gyakorlatilag már lezárult, és megkezdődött a gyárépület felhúzása, ami az év végéig befejeződhet. Emlékeztetett: a mintegy 800 millió euróból megvalósuló beruházás megvalósulásával évente 100 ezer új típusú A és B osztályú Mercedes készülhet majd a magyarországi gyárban.

Kiemelte: az autópiacon kiemelt jelentőséggel bírhatnak majd a kisebb kompakt járművek, ezért is lehet nagyon fontos az A és B osztály továbbfejlesztett modelljeinek piacra dobása. A két osztályban összesen 4 modellt gyárt majd a Mercedes, amely a forgalomban lévő két szériát jelenleg Németországban szereli össze. A jelenlegi szériákat a Mercedes továbbra is Németországban gyártja majd, azonban a két új modell már Magyarországon készül, 2011 végi, illetve 2012 nyári megjelenéssel - tette hozzá.

Autópiac: semmit sem jelent az évvégi felfutás
Michael Friess hangsúlyozta: a kecskeméti gyárban már várhatóan idén nyáron megkezdik a gyártósorok összeszerelését, és a munkavállalók felvétele is felgyorsulhat, mivel jelenleg csak 50 dolgozóval rendelkezik az üzem, az év végére azonban 500-ra bővítenék a munkavállalói létszámot.

Az ügyvezető rámutatott arra is, hogy mivel a jelenlegi beruházás nem tölti ki teljesen a megvásárolt 441 hektáros földterületet, még lesz lehetőség a jövőben arra, hogy szükség szerint bővítsék a gyárat.

Az anyacég jelenlegi gazdasági helyzetéről elmondta, a tavalyi év végére sikerült stabilizálni az értékesítéseket az új E osztály piacra dobásával. Úgy vélte, a következő években folytatni kell a még elérhető fogyasztáscsökkentés fejlesztését a jelenlegi technikák mellett, azonban egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az alternatív hajtástechnikákra is, mivel a vevők egyre inkább keresik ezeket a típusokat. 

Michael Friess a konferencián hangsúlyozta: 2010 a villamos alapú mobilitás éve lesz, amelyre a Mercedes is készül egy teljesen elektromos Smarttal és egy A, valamint egy B osztályú üzemanyagcellás autóval.

Átfordult a világ: Kína megelőzte az Egyesült Államokat
Japánban már nem kellenek az új autók
Tényleg a mi autónk a piacvezető 

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook